Az állami rendőrség hivatalos egyenruháját viselte jogtalanul az a férfi, akit pénteken füleltek le a helyi rendőrök Marosvásárhelyen.
Egy erdész talált rá hétfő délután arra a két kislányra, akik vasárnap tűntek el dicsőszentmártoni otthonukból.
Ezer utas fordult meg a marosvásárhelyi reptéren Virágvasárnap, ez volt az első nap, amikor elindult a bázisgép és újraindultak a járatok. Mint elhangzott: a légikikötő Erdély kapuja, és a turistának meg kell mutatni a régió értékeit.
Több mint öt évvel a birtokbavétel után a kétezer lelkes gyülekezet nemcsak belakta, hanem szellemi központjává is tette az új templomot. Az anyaországi támogatással megvalósult beruházás a faluközösség számára a jövőbe vetett hit zálogává vált.
Elutasította a marosvásárhelyi önkormányzat a Postarétre tervezett egészségügyi központ megépítésére vonatkozó határozattervezetet. Az RMDSZ-es tanácsosok szerint a dokumentáció nem felelt meg a zöldövezetekre és a műemlékvédelemre vonatkozó előírásoknak.
A helyi érdekeltségű vasúti szolgáltatás előkészítéséről, a földrengésveszélyes tömbházakról és a várbeli vendéglők bérbeadásáról is döntöttek csütörtökön. A marosvásárhelyi képviselő-testület csaknem ötven napirendi pontot tárgyalt.
Akár negyvenötezer lejes pénzbírságot is kaphatnak a szemetelő marosvásárhelyi horgászok – hívja fel a figyelmet a Maros Megyei Sporthorgászok és Vadászok Egyesülete. A szabadidejüket a Maros parton töltőket az onkológia kórház panaszolta be.
Aggályokat fogalmazott meg az Erdélyi Magyar Szövetség a vásárhelyi Postarétre tervezett egészségügyi központ kapcsán. A tanácsosok többször halasztották a beruházásról szóló döntést, most végleges törvényszéki döntés kötelezi őket a voksra.
A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.
Sebességmérőket helyezhetnek ki Szejkefürdőre, hogy csökkentsék a balesetek számát, döntötték el csütörtökön a székelyudvarhelyi városházán szervezett találkozón.
Indoklás nélkül törölte a Wizz Air légitársaság a marosvásárhelyi repülőtér kínálatából a Ciprusra induló járatot április 22. és szeptember 16. között – erősítette meg a Székelyhonnak Peti András, a repülőtér igazgatója.
A Maros megyei tanács megszavazta a tulajdonában lévő légikikötő idei, közel tízmillió lejes támogatását. A döntés célja a működés biztosítása és a turizmus fellendítése, különös tekintettel a március 29-én induló bázisnyitásra és az új járatokra.
Modern oktatási eszközöket, a fejlesztéshez szükséges felszereléseket vásároltak uniós pénzből a Maros megyében működő három inkluzív oktatási intézménynek és a nevelési tanácsadó központnak. A részletekről Péter Ferenc tanácselnök számolt be.
Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke jelenlétében nyitották meg az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját szerdán este Szovátán. Idén rendhagyó módon nem egy, hanem hét helyszínen lépnek fel a táncosok.
Százharminckét millió eurós beruházás zajlik a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, ahol több mint tízezer diák tanul – derült ki Leonard Azamfirei rektor beszámolójából, aki a Marosvásárhelyen megvásárolt épületek sorsáról is beszélt.
Maros megye első, római településhez köthető temetőjét tárják fel a megyei múzeum munkatársai Maroskeresztúron. Ottjártunkkor egy olyan sírnál dolgoztak a szakemberek, amelyben húsz gyermekcsontvázat találtak.
Az országos költségvetés tervezete felemás képet mutat a Maros megyei nagyberuházások tekintetében. Míg a segesvári elkerülőút jelentős forrásokhoz jut, a szászrégeni és a marosvásárhelyi forgalmat tehermentesítő projektek csak jelképes összegeket kaptak.
Szászrégen után hétfőn Segesváron is megnyílt a gépjármű-nyilvántartási iroda, ami mintegy ötvenezer személyt szolgál ki.