Vannak jó mesés-verses könyvek, amelyekkel segíthetjük még óvoda előtt a gyermek ismerkedését az óvodai élettel, de legalább annyire fontos az is, hogy időben vigyék a gyereket közösségbe, hogy minél előbb elkezdődjön a beilleszkedése.
Helyenként orkán erejű széllel érkezett szélvihar söpört végig szombaton délután Csíkszéken. A heves esőzések miatt több pincét elöntött a víz.
Sok a székelyföldi turista Görögországban, hiszen szigetvilága változatos, vannak vadregényes és családbarát partjai is, a tenger türkizkék, mediterrán éghajlata, történelmi helyszínei, és elfogadható árai igazán vonzóvá teszik számukra.
Szeptembertől minden tanintézetnek kötelessége büntetőszobát létrehoznia, ahová a tanár azokat a diákokat küldheti, akik zavarják a tanítást. A gyakorlatban azonban ez elég fonák helyzeteket idézhet elő.
Továbbra is népszerűtlen a szakiskolai oktatás, holott munkaerőhiánnyal küzdenek számos területen. Mindenki tudja, hogy szükség van szakképzett munkaerőre, a szülők és diákok mégis vonakodnak ettől.
Kétezer lej értékű utalványra jogosultak azok a hátrányos helyzetben élő kismamák, akik az idei év április 12-e után szültek. A kéréseket már június óta fogadják, elektronikus átutalással történik majd a kifizetés, akárcsak az étkezési jegyek esetében.
Hiába épül egyre több hosszabb, rövidebb bicikliútszakasz, ha azokat képtelenség összefüggő kerékpárút-hálózatként használni – épp ezért a kissé bizonytalan biciklisek inkább nem kerékpároznak, mintsem a közutakra merészkedjenek.
Bár a romániai tanulóknak több mint 1200 matematikaórájuk van előkészítő osztály és nyolcadik között, teljesítményük az egyik legalacsonyabb Európában, és nem csak a matematikai készségek terén.
Csökken az Ukrajnából érkező menekültek száma Marosvásárhelyen, hiszen sokan térnek vissza szülőföldjükre, vagy továbbmennek más országokba, ahol a rendszer megkönnyíti számukra a beilleszkedést.
Roncsolásmentes régészeti módszerekkel, azaz nem ásatások révén, hanem légi régészeti kutatások, valamint terepbejárás és fémdetektoros kutatások által tárták fel Fehéregyházán a segesvári csataként elhíresült esemény pontos részleteit a régészek.
2020-hoz képest kevesebb olyan gyerekről tudni, akiknek egyik vagy mindkét szülője külföldön dolgozik. A számok legalábbis ezt mutatják: idén „csak” 61 ezer gyerek szerepel az országos gyermekjogvédelmi intézet listáján.
Szombaton felszentelték a Bözödújfalusi-tóból kimagasló Összetartozás templomát, amelynek kőfalán hat felekezet „nyelvén” olvasható az egyházi köszöntés. Mindez arra emlékezteti az odalátogatót, hogy valamikor hat felekezet otthona volt ez a völgy.
A székelyföldi megyékben hetven százalék fölötti azoknak a pedagógusoknak az aránya, akiknek sikerült a véglegesítő vizsgájuk, azaz előre léphetnek a tanári pályán.
Hétfőtől ismét lehet igényelni a mesterséges megtermékenyítés költségeinek fedezésére nyújtott támogatást, amely beavatkozásonként tizenötezer lejes utalványt jelent, és két részletben fizetik. Párok és egyedülálló nők is igényelhetik.
Felújítják és kibővítik a fehéregyházi Petőfi-emlékhelyet, az új épület alapkövét vasárnap délben tették le ünnepélyes keretek között a Petőfi-múzeumkertben. A felújítási és korszerűsítési munkálatok összértéke 6,4 millió lej.
Szovátán él az az öt gyerek, akiknek édesapjuk két évvel ezelőtt hunyt el, és most édesanyjuk is távozott: szívinfarktust kapott, élt negyvenegy évet. A gyerekek közül Károly és Zoltán hivatalosan már elérték a felnőttkort, de speciális igényűek.
Felemelő ünnepségen búcsúztatták el szerdán azt a több mint háromszáz magyar végzős hallgatót, akik idén fejezték be tanulmányaikat a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetemen. Évek óta külön szervezik meg a magyar végzősök ballagását.
A sikeresen pótvizsgázott nyolcadikos akár középiskolai helyre is jelentkezhet országos képességfelmérő nélkül, amennyiben van üres hely, nem csak szakiskolai osztályokba.