Februárban is számos programot kínál az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány Csíkszéken, többek között lesz táncház, népdalóra, muzsikálás és farsangi táncház.
Balogh Judit A székely nemesség kialakulása címmel tart előadást a csíkszeredai városháza dísztermében február 9-én, pénteken 18 órától a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat részeként.
Bizonytalan évnek néznek elébe a csíkszéki községek, hiszen szűkösebb költségvetéssel számolhatnak idén a korábbi évekhez képest. Ennek ellenére számos tervük, befejezésre váró fejlesztésük és új pályázatuk van idénre is.
Különböző környezetvédelmi projektekkel február 26-ig pályázhatnak a civil szervezetek a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány idei meghirdetetett Zöldövezet programjára. A támogatások összértéke több mint 850 ezer lej.
Ideiglenesen a roma közösség fogadta be azt a négy családot, akiknek a háza teljesen vagy részben leégett a vasárnap esti tűzben a kászonfeltízi cigánysoron. Jelenleg leginkább ruhaneműre van szükségük.
Ezúttal Tusnádfürdő lesz a házigazdája a 27. Alcsíki Egyházi Kórustalálkozónak. A február 3-i, szombati eseményt a megszokott módon szervezik meg, minden kórus két kórusművet adhat elő bármilyen nyelven.
Lejár február elsején a csíkszeredai hulladékkezelő Eco-Csík Kft. megbízási szerződése, ezért a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdai rendkívüli ülésén tárgyalta meg a szükséges teendőket.
Februártól a közszolgáltatásokat szabályozó országos hatóság által jóváhagyott kilométerenkénti 37 banis átalánydíj szerint fizetheti ki a tanügyminisztérium a diákok ingázási költségeit. Az átalánydíj elfogadását hétfőn szavazták meg Hargita megyében.
Csíkszeredának 34 millió lejjel kisebb költségvetéssel kell számolnia 2024-ben, ennyit tart ugyanis vissza a korábbi évekhez képest a kormány a személyi jövedelemadó (SZJA) visszaosztásból.
Nem ruházhat be a csíksomlyói romatelep területére a csíkszeredai önkormányzat, mert az nem a város tulajdona, ráadásul meg sem vásárolhatja – húzta alá Sógor Enikő alpolgármester, reagálva egy minapi riportunkra.
Ribizlibor-készítés, gyümölcstermesztés és -feldolgozás, fametszés, tájépítészet, különböző kertészeti megoldások – többek között ezek a témák lesznek terítéken a VII. Kertészeti szakmai napokon és konferencián február 29. – március 2. között.
Modern, a mai technikai elvárásoknak megfelelő esetkocsikkal gazdagodott a Hargita megyei tűzoltóság gépjárműparkja, amelyeket csütörtökön mutattak be a sajtó képviselőinek a csíkszeredai székhelyük udvarán. Ugyanitt egy új, fűthető garázst is építettek.
Panaszáradat fogadta a Székelyhon munkatársait, akik a csíksomlyói romatelepre látogattak, hogy megtapasztalhassák, mennyire volt sikeres a három évvel ezelőtti tűzeset elszenvedőinek a visszailleszkedése a számukra biztosított konténerlakásokban.
Petíciót nyújtottak be csütörtök délután a Hargita megyei gazdaszervezetek képviselői a prefektushoz – csatlakozva az országos tiltakozásokhoz –, így fejezve ki elégedetlenségüket a kormány intézkedései ellen, amelyek nehéz helyzetbe hozták a gazdákat.
Sokkolta a csíkszeredai Octavian Goga Főgimnázium munkaközösségét Borboly Csaba kijelentése, miszerint a román tannyelvű iskolának gyengébb eredményei vannak a többi iskolához képest. A tanácselnök indoklása volt mellbevágó, ezért perzsára hívták őt.
Hiába jogosultak az ingázó diákok az ingyenes utazáshoz otthonról az iskolába, januárra nem biztosít minden busztársaság ingyen buszbérletet számukra Hargita megyében. A személyszállító cégek nem kapták meg az államtól tavaly október óta a pénzüket.
755 diáknak és több tucatnyi oktatónak kellett közel félórát a csíkszeredai Octavian Goga Főgimnázium udvarán mínusz 15 fokos hidegben töltenie csütörtök reggel egy bombariasztás miatt. Ugyanilyen fenyegetést kapott a Tamási Áron Gimnázium is.
A Marosvásárhelyen működő éjszakai menhelyen más városból érkezőknek is ágyat biztosítanak, és az elmúlt napokban kissé megnőtt a bentlakók száma. Csíkszeredában már kedden az új helyen, Zsögödfürdőn fogadják azokat, akiknek melegedőre van szükségük.