A hétvégén Szentgyörgy főterének kockakövein, a negyedik háromszéki kovácstalálkozón, ha nem is egyszerre, de harminc kovács mutatta be, hogyan lesz egy darab vasból lópatkó és kerékráf, kés és kopogtató, sőt, a harang születését is megleshették azok, akik pénteken délután tanúi voltak a kemencekészítésnek és harangöntésnek, majd szombaton a kész remekmű agyagburokból való kifejtésének.
Kétféle rendezvényt vállal fel a Megyei Tanács: identitáserősítő és Székelyföld hírét terjesztő-öregbítő eseményeket, de a szeptember 13–15. között zajló háromszéki kürtősfesztivál mindkét kritériumnak megfelel – mondta Tamás Sándor tanácselnök az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón a megyeszékhelyi turisztikai irodában.
Az erdélyi magyar közösségért tevékenykedő személyiségeket ismertek el magyar állami kitüntetésekkel csütörtökön. Háromszékről Demeter Lajost, Gazda Klárát és Vetró Andrást érte a megtiszteltetés. Az Áder János, Magyarország köztársasági elnöke által adományozott elismeréseket adták át Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán adták át.
Tegnap ért véget a kovásznai városünnep. A szervező polgármesteri hivatal és a városi művelődési ház igyekeztek olyan programot összeállítani, melyben minden korosztály megtalálhatta a neki tetsző szórakozási formát a 22. városünnepen, ennek még az őszies időjárás is kedvezett. A továbbiakban e műsorkavalkád egy-egy kiragadott pillanatát igyekszünk visszaadni az olvasóknak.
A kézdivásárhelyi származású, Budapesten élő László Attiláról már olvashattak lapunk hasábjain. Sportbíróként tavaly júniusban a Hungaroringen szenvedett olyan súlyos balesetet (a boxutcában egy kerékcserére érkező, megcsúszó autó a falhoz préselte), hogy térd alatt amputálni kellett a bal lábát.
A kísérletben résztvevőknek egy éven keresztül több összetevőből álló gyógyszerkoktélt adtak, amelynek köszönhetően az alanyok átlagban 2,5 évet veszítettek a biológiai életkorukból.
A kis Julija Viktorovnát 1999. október 1-jén, a Minszk és Oszipovics közti utolsó esti helyközi vonaton, egy úgynevezett elektricskán vesztették el szülei, akik két napon át tűvé tettek minden környékbeli állomást, hasztalanul.
Heves esővel és erős széllel elérte Kanada atlanti partját szombat este a Dorian hurrikán. Több százezer ember otthonában megszűnt az áramszolgáltatás Új-Skócia tartományban, fővárosában, Halifaxben pedig a belvárosban ledőlt egy építési daru.
A kanadai Bianca Andreescu nyerte meg a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes versenyét, mivel a szombati döntőben két szettben legyőzte a 23-szoros Grand Slam-bajnok Serena Williamset.
A 2017-ben jegyzett 2300-ról idénre 300-ra csökkent azoknak az iskoláknak a száma, amelyeknél az épületen kívül van a mellékhelyiség - mondta szombaton Daniel Breaz ügyvivő oktatási miniszter.
2.824.594 óvodás és iskolás kezdi el hétfőn a 2019-2020-as tanévet, őket összesen 215.289 pedagógus tanítja majd - tájékoztat közleményében az oktatási tárca.
Jelenleg Erdély egyetlen új református temploma épül a Kolozsvár szomszédságában fekvő Apahidán.
2080 lej értékű vakációs jegyet kaphatnak jövő évtől azok, akik márciusban, májusban, októberben vagy novemberben használják fel az üdülési csekket - közölte szombaton a turisztikai miniszter.
A pótérettségi óvások utáni, végleges eredményei szerint országos szinten a résztvevők 33,4%-a ment át a vizsgán; ez jobb átmenési arányt jelent az óvások előtt jegyzettnél (30,8 százalék) és a tavalyi pótérettségin regisztráltnál (29,7 százalék) is.
Romániának felül kell kerekednie az etnikai törésvonalon és az etnikai szavazáson - nyilatkozta szombaton Marosvásárhelyen a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.
Mintegy 26 millió személy lépte át az országhatárt az idei nyári szezonban, 17 százalékkal többen, mint egy évvel korábban - tájékoztatott szombaton a határrendészet.
Budapest egyik gyöngyszeme a Kispest szívében található Székelyország Tündérkertje Látványpark, ahol ma adják át és szentelik fel a híres költő és író, Kányádi Sándor emlékére felállított Elek nagyapó kutat.
Kezdődik a Com’ON Sepsiszentgyörgy programban nyertes kezdeményezések megvalósítása: az első programra vasárnap, szeptember 8-án kerül sor.
Szeptember 9-től frissül a Marosvásárhelyi Rádió műsorrácsa. Az elmúlt években folyamatosan bővülő, mára 24 órás önálló adásidővel rendelkező közszolgálati regionális rádió hétfőtől kissé átszervezi délutáni adásidejét.