Három napig ünnepelt Kovászna

Tegnap ért véget a kovásznai városünnep. A szervező polgármesteri hivatal és a városi művelődési ház igyekeztek olyan programot összeállítani, melyben minden korosztály megtalálhatta a neki tetsző szórakozási formát a 22. városünnepen, ennek még az őszies időjárás is kedvezett. A továbbiakban e műsorkavalkád egy-egy kiragadott pillanatát igyekszünk visszaadni az olvasóknak.

2019. szeptember 09., 07:342019. szeptember 09., 07:34

Az összetartozás ünnepe

Galéria
– Településünk legnagyobb közösségi ünnepe, a kovásznai városnapok sajátos légköre, hangulata is a szórakozás, a boldog pillanatok alkalmát hivatott megteremteni, kikapcsolódást, felvidulást kínáló percek megélésére, régen várt látogatásokra, találkozásokra, nosztalgiázó együttlétekre nyújt lehetőséget, míg az előző évekbeli emlékek felidézése ismételten tudatosítja mindannyiunkban a pillanat múlásának törvényszerűségét is – mondta Gyerő József kovásznai polgármester a városünnep megnyitóján, pénteken.

Az elöljáró, akinek mandátumában ez már a negyedik városnap, megjegyezte, hogy a négy év, négy alkalom, mindig újabb kihívást jelentettek.

Végezetül pedig hozzátette: „A városnap a kovásznai polgárok közös ünnepe, híd és kapocs minden itthon és távol élő kovásznai közt, nemzetiségi, társadalmi hovatartozástól, politikai meggyőződéstől, vagy éppen életkortól függetlenül. Hogy mindannyian átérezhessük: mi, kovásznaiak, összetartozunk.”

 

A Duna-delta világa

Galéria
Pénteken a művelődési ház kiállítótermében nyitották meg a helyi Mikola Zoltán fotóművésznek A Duna-delta világa című egyéni tárlatát. A Duna-delta madárvilágát ábrázoló fotókiállítást Gazda József műkritikus méltatta.

Mikola Zoltán jelen tárlata 4 év munkájának a gyümölcse, ugyanis 4 éve kezdett a Deltába járni, és mint mondta, már szinte az első pillanattól beleszeretett annak világába. Mikolától megtudtuk, hogy a Deltában való fotózás olykor nehéz, hiszen állványt sem használ, mert mozgás közben készíti a felvételeket. Általában három napot szokott tölteni e vidéken, s olyankor igyekszik minél művészibb formában megörökíteni az ott látottakat. A jelenlegi immár a negyedik egyéni tárlata Mikola Zoltánnak Kovásznán, és szeptember végéig látogatható.

Akik a gyerekekre vigyáztak

Galéria
A Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete idén is, vagyis már harmadik alkalommal gondoskodott a gyerekek felvigyázásáról, illetve arról, hogy élménydús szabadidős tevékenységet nyújtsanak a kicsiknek, amíg a szüleik részt vesznek a városnapi forgatagban.

Fülöp Csaba, az egyesület elnöke elmondta, hogy idén kézműves foglalkozást, ügyességi próbákat, arcfestést és sok egyéb más szórakoztató tevékenységet biztosítottak a gyerekek számára. Idén úgymond újdonságnak számított, hogy még taxi szolgáltatást is nyújtottak a résztvevőknek, igaz, másmilyent, mint elsőre gondolnánk: azok a gyerekek, akik már elegendő fizető pontot szereztek a vetélkedőkön, egy felnőtt által taszított talicskában betérhettek a városnapra.

A gyerek foglalkoztatásáról közel 30 önkéntes gondoskodott.

 

Ízek mérkőztek

Galéria
Ha városnap, akkor főzőverseny – mondhatnánk így is, hiszen a városünnep egyik kiemelkedő, tömegmozgató rendezvénye a Dózsa György parkban évente megrendezett főzőverseny. A helyi önkormányzat, a Szabadtűzi Lovagrend Erdélyi Kapitánysága, illetve a Kis- és Középvállalkozók Egyesülete által megszervezett eseményre idén 11 csapat nevezett be.

A zsűri részéről Könczei Csaba elmondta, hogy az idei versenyen a csapatok közt nagy népszerűségnek örvendett a levesek (gulyás, csorba) elkészítése, ám érdekességként megemlítette, akadt olyan csapat is, amelyik szilvásgombócot készített. A zsűri a pontozásnál nemcsak az ízvilágot, hanem többek közt a terítést, az öltözetet, a tálalást is figyelembe vette.

Az idei versenyen nem voltak helyezések, ehelyett különböző nevesített díjakat adtak át a szervezők, az egyik ilyen díj az idén elhunyt kovásznai, megyei tanácsos, a főzőversenyek egyik oszlopos résztvevőjenek, Bodó Lajosnak a nevéhez fűzhető.

Részvételi díjat kaptak: Voineștenii, WI-FI-K, Supernagyik, Szabadtűzi Lovagrend, Inkubátorház-csapatok. Különdíjas lett a Pápai Tűzoltók.

Baciu Ion-díjat a Szabad-Fű-Szer-Észők, Kovács János-díjat a Katrosa Vadászegyesület, Kovács István-díjat a Legényes Férfiak, Lőrincz Zsigmond-díjat a Szörcsei Szabadtűzi rend, Bodó Lajos-díjat a Lányos Asszonyok kapták

 

Szoborparkba öltözött társadalomkritika

Galéria
A Molnár János tanár vezette Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad tagjai által bemutatott szoborpark idén is elgondolkodtató, társadalmi problémákkal szembesítő témákkal volt jelen a városünnepen. A csapat ezúttal a környezetrongálásra, a képmutatásra, és a bulik korszakonkénti változására hívta fel a figyelmet.

Molnár Jánostól megtudtuk, hogy a 13 tagú diákszínpad egy bő hét alatt készült el a produkciókkal. Megjegyezte, hogy igazából nem is a 15 perces mozdulatlanság megterhelő a színészeknek, hanem inkább a belső tartás megőrzése akkor is, amikor a külső ingerek egyes tiszteletlen nézők részéről érkeznek az irányukba.

Aranylakodalmasokat köszöntöttek

Galéria
A hagyományokat követve, Kovászna város önkormányzata idén is köszöntötte az 50., 60. és 65. házassági évfordulójukat ünneplő párokat.

Szombaton, a művelődési ház Ignácz Rózsa-termében megtartott rendezvényen 18 párt köszöntött Gyerő József polgármester és Dancs Ibolya anyakönyvezető az önkormányzat nevében.

65 éves évfordulós volt Cojocaru Gheorge és Popica Ileana. 60 éves Balea Ioan és Barla Ana, Zbarcea Constantin és Furtuna Ileana.

50 éves évfordulósok: Gavanean Veleriu és Ungurean Viorica, Karacsi Vilhelm és Szigyártó Magdolna, Lázár Miklós és Paltán Mária-Magdolna, Jakab Zoltán és Veres Julianna, Balczár Gyula Z. és Csekme Rozália, Bíró Stefan és Vajna Gizella, Martini Károly és Kozma Margaréta, András Emil Gavril és Szabó Erzsébet M., Berszán Alexandru és Veres Rozália, Cojan Gheorghe és Urzica Maria, Preda Gheroghe és Burlac Rodica V., Dobra János és Kádár Ecaterina, Kozma Ludovic és Ambarus Ileana, Kopacz Lajos és Molnár Éva, Militaru Voicu és Militaru Maria.

Az idős párok előtt a helyi fiatalok zenei műsort adtak elő, az önkormányzat pedig virággal és pezsgővel kedveskedett nekik.

 

Vásárfia a központi parkban

Galéria
A városnap egyik fő alappillére a vásár, amiben idén is gazdag volt a kínálat, mert úgymond a hagyományos vendégnek számító bóvliárusok mellett, melyek az 1918. december 1. utcában kaptak helyet, jelen voltak a már megszokott és turisták által közkedvelt kézműves árusok is, akiknek portékáit a központi parkban vásárolhatták, tekinthették meg az érdeklődők. A különböző portékák iránti érdeklődés változó volt, akadt árus, aki szerint gyenge volt a forgalom, mások pedig teljes mértékben elégedettek voltak a kereslettel kapcsolatban.

Buli a nagyszínpadon

Galéria
A városünnep fő attrakciója természetesen a nagyszínpad, illetve annak fellépői voltak, melyek előtt esténként óriási tömeg bulizott. A színpadon olyan előadók fordultak meg, mint Delhusa Gjon, Balázs Pali, az Omen, a Rendex, Zoltán Erika és még sokan mások. Emellett a helyi előadók is teret kaptak mint pl. PinceBand, a Background, vagy épp a testvértelepülésről érkezett pápai The Soul Experience zenekar.

 

A fiatalok is jól szórakoztak

Galéria
A Fiatalok Kovásznáért Szervezet (FIKOSZ) és a HÁRÍT főszervezésében tető alá hozott Kult-Űr nevet viselő, immár második alkalommal megrendezett ifjúsági udvaron főként a fiatal réteget szólították meg a szervezők, ám igyekeztek olyan programmal előállni, mely a közép-korosztályt is mozgósítja.

Az ifjúsági udvaron kerekasztal beszélgetések voltak, esténként pedig szabadtéri bulit tartottak, ahol többek közt fellépett az egyik legismertebb háromszéki lemezlovas, Dj. Shiver is, vagy az idén felkapott 4 S Street zenekar.

Sinka Norbert FIKOSZ-elnök kérdésünkre elmondta, hogy a Kult-Űr sikeresnek bizonyult, és jövőre még szeretnék bővíteni a kínálatot azzal, hogy meghívnak egy nagyobb magyarországi, valamint egy nagyobb romániai előadót, zenekart is.

(A Pixels from Piliske és Crețu Octav felvételei)

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust