Háromnapos szórakozást kínál a Kult-Űr

A kovásznai városnapok keretében megszervezett Kult-Űr ifjúsági udvar programkínálatáról tartott sajtótájékoztatót Jeszenovics Róbert Károly, Kovászna alpolgármestere, Kelemen Szilárd Péter, a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke és Sinka Norbert, a Fiatalok Kovásznáért Szervezet elnöke.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 07., 11:482019. szeptember 07., 11:48

Jeszenovics Róbert Károly elmondta, örömmel fogadták, hogy a fiatalok felkérték őket, arra hogy az önkormányzat legyen partnere az ifjúsági udvarnak. „Tudjuk, hogy a fiataloknak más az ízlésük, más előadókat szeretnek hallani, mint mi, ezért is örülünk, hogy felkértek minket.”-tette hozzá. 

Galéria

Sinka Norbert a szervezés kapcsán megemlítette, hogy a tavalyi, első Kult-Űr programját két hét alatt állították össze, azonban az idei rendezvényre jóval alaposabban készültek. Ugyanakkor elmondta: „Idén a célunk, hogy úgy a szórakozás, mint a tartalmas előadások teret kapjanak az ifjúsági udvarban.”

Kelemen Szilárd köszönetet mondott a városvezetésnek, amiért nyitottak voltak a kezdeményezésükre. Szerinte az ifjúsági udvarra való igényt, amelyek már Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is vannak az érdeklődők létszáma igazolja. A HÁRIT elnök kiemelte: „A rendezvénnyel, nem csak egy bulizó lehetőséget kínálunk a fiataloknak, hanem az előadásokon túl jobban bele látnak az ifjúsági szervezet működésébe, és akár bele kóstolhatnak az önkéntességbe”

A háromnapos Kult-Űr-t pénteken 17.30-kor nyitják meg, többek közt a városvezetés, illetve az orbaiszéki ifjúsági szervezetek vezetőinek jelenlétében. A kerekasztal beszélgetések keretében Kovács Áron és Mr. Originality Csabika, háromszéki youtuberek tartanak előadást a vlogolásról, Ágoston Annamary Tahiti csodálatos világáról beszél, míg az orbaiszéki ifjúsági szervezetek küldöttsége a saját tevékenységeiket ismerteti.

A hangulatot Road of Life, Blake Russel, Dj. Shiver, Dj. Brny, Dj. Máté, Dj. Gekko, Rafters, 4S Street, Dj. Dark, Deejay Lil’Boy, Keroo, Sound Noise, Dubgrade, Centi Band, Pince Band, Dj. Blue Light biztosítják.

HÁRIT sajtóiroda

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust