2080 lej értékű vakációs jegyet kaphatnak jövő évtől azok, akik márciusban, májusban, októberben vagy novemberben használják fel az üdülési csekket - közölte szombaton a turisztikai miniszter.
2019. szeptember 08., 09:442019. szeptember 08., 09:44
Bogdan Trif azt mondta, jövő héten tervezik megvitatni az iparág képviselőivel a szaktárcának azt a javaslatát, miszerint a vakációs utalványra jogosultak két lehetőség közül választhatnának: igényelhetik az eddig kapott 1450 lej értékű utalványt, amelyet bármikor felhasználhatnak, vagy kérhetik a 2080 lej értékű üdülési csekket, amelyet csak idényen kívül, azaz márciusban, áprilisban, októberben és novemberben használhatnak fel. Utóbbi lehetőség bevezetésével a minisztérium célja segíteni a vendéglátóipari egységeket, amelyeknek az őszi és a tavaszi hónapokban jelentősen csökkennek a bevételeik.
A miniszter hangsúlyozta, hogy ez egyelőre csak egy javaslat, amelyet megvitatnak az iparág képviselőivel, és ha elfogadják, már jövő évtől alkalmazni lehet.
A tárcavezető elmondta még, hogy terveik szerint 2020-tól nem papíralapú utalványt adnak, hanem kártyán kapják meg az összeget a jogosultak, egyrészt hogy ne pazarolják a papírt, másrészt pedig hogy könnyítsék meg a turisztikai ügynökségek dolgát, amelyeket "szó szerint betemetnek a zsákokban gyűjtött vakációs csekkek". "Jelenleg is adott a lehetőség, hogy a munkáltató kártyára utalja a pénzt, de sajnos a tapasztalat az, hogy 70 százalékuk papíralapú utalványt ad" - magyarázta Trif.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!