Kezdődik a Com’ON Sepsiszentgyörgy programban nyertes kezdeményezések megvalósítása: az első programra vasárnap, szeptember 8-án kerül sor.
2019. szeptember 07., 11:532019. szeptember 07., 11:53
A Com’ON Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi folyamatban a szavazás eredményeképpen 31 kezdeményezés nyert egyenként legfeljebb 2500 lejt a megvalósításhoz. A kezdeményezések szeptembertől november végéig valósulnak meg, az eseményeket a comonsepsi.ro honlapon, illetve a facebook.com/comonsepsi Facebook-oldalon lehet követni. A nyertes kezdeményezések itt találhatók.
A Com’ON Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi folyamatba 14-35 éves fiatalok jelentkezését vártuk informális csapatokban, ezzel olyan fiatalokat is szerettünk volna megszólítani, akik nem feltétlenül tagjai valamilyen hivatalos szervezetnek, Célunk az volt, hogy teret adjunk a fiatalok kreativitásainak, ötleteinek, olyan kezdeményezéseknek, amelyek által közvetlenül részt vesznek a város életében, és a közösségeiket is bevonják.
A Com’On Sepsiszentgyörgy a részvételi költségvetés elveit követi, amely adott város lakosságát vonja be a párbeszédbe és döntési folyamatba arról, hogy hogyan lehet optimálisan elkölteni a városi költségvetés egy részét. A nyertes kezdeményezésekre szánt összeget Sepsiszentgyörgy önkormányzata különítette el a költségvetésből.
A fiatalok kezdeményezéseiről a lakosság szavazott, szavazatukkal azt fejezték ki, hogy melyik kezdeményezésekről szeretnék, hogy gyakorlatban is megvalósuljanak.
A felhívásra 62 kezdeményezés érkezett be 2019. március 4. és április 8 között, a technikai ellenőrzések után 57 kezdeményezés maradt versenyben. Szavazni Sepsiszentgyörgyön élő, tanuló, dolgozó, vagy innen származó személyek voksolhattak Facebook-fiókkal, egy személy legtöbb tíz kezdeményezésre.
A Com’ON Sepsiszentgyörgyöt a PONT Csoport bonyolítja le Sepsiszentgyörgy Önkormányzatával partnerségben. Támogató: Bethlen Gábor Alap Zrt.
(közlemény)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!