Mintegy 26 millió személy lépte át az országhatárt az idei nyári szezonban, 17 százalékkal többen, mint egy évvel korábban - tájékoztatott szombaton a határrendészet.
2019. szeptember 08., 09:282019. szeptember 08., 09:28
A közlemény értelmében idén június 1-je és szeptember 6-a között mintegy 26 millió személy lépte át az államhatárt, közülük 12,5 millióan belépésre, 13,5 millióan pedig az országból való kilépésre jelentkeztek, ugyanakkor 6,3 millió szállítóeszközt jegyeztek. Tavaly ugyanebben az időszakban 22,4 millió személyt és 5,2 közlekedési eszközt regisztráltak a határátkelőknél, ami a személyforgalom 17 százalékkal, a szállítóeszközök forgalmának pedig 20 százalékkal való növekedését jelenti.
A legnagyobb forgalmat a román-magyar határátkelőknél jegyezték, itt körülbelül 7,7 millióan keltek át, valamint a repülőtéri átkelőknél, ahonnan 6,4 millió személy indult külföldre, illetve érkezett az országba.
A határrendészet minden szükséges intézkedést meghozott annak érdekében, hogy az elkövetkező időszakban is gördülékeny legyen a határforgalom - mutat rá még a közlemény, amelyben ugyanakkor azt javasolják a külföldre utazóknak, hogy a torlódások elkerülése érdekében használják valamennyi határátkelőt.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!