Az erdők őrzésével megbízott erdészeti alkalmazottakat fel fogják fegyverezni a képviselőház mezőgazdasági bizottsága által pozitívan véleményezett törvénytervezet értelmében.
Az Európai Bizottság (EB) szerint komoly aggodalomra adnak okot a romániai igazságügyi reformmal, illetve a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatos ez évi fejlemények.
Az Országos Egészségbiztosító Pénztár adatai szerint az elmúlt nyolc év alatt 88 százalékkal nőtt az alkalmazottak által kivett betegszabadságok aránya.
Igazi indián nyárral indított az október, és bár sokan örülnek a napsütéses időszaknak, a mezőgazdászok nem ennyire boldogok.
Lejárt a zakuszka és a különböző savanyúságok eltevésének ideje, és eljött a káposztáé. A sepsiszentgyörgyi piacokon már jó ideje lehet kapni vörös és fehér káposztát, mindkettőt keresik a vevők az eltevéshez.
A Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület (ADI SIMD) partnerségben a megyei szemétgazdálkodási cégekkel februárban hirdetett kartongyűjtő versenyt az iskolák számára.
Jelentős számú vadásszal-, vadásztársaságok képviselővel találkoztak a háromszéki állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóság szakemberei.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Október 19-én rendezték meg a 13. nemzetközi Avas-kupát, egyben a néhai karatemester, sensei Csordás József-emlékversenyt Miskolcon.
Nem volt könnyű dolga a KSE Futsalnak a vendég Gyergyóremetei Kereszthegy elleni vasárnap esti találkozón, a céhes városiak félidőben még hátrányban voltak, de jó hajrával bebiztosították a győzelmet a teremlabdarúgó II. liga 5. fordulójában.
Voltak itt még jó kosárlabda csapatok, de a ma esti ellenfelünkhöz foghatót nem mindennap lehet látni Európának ebben a felében – állapította meg Rusz István.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások
Ez a félig publicisztikai, félig szépirodalmi műfaj a Székely Hírmondó napilapban vert gyökeret
Tegnap volt az első érdembeli tárgyalás a kézdivásárhelyi bíróságon abban az ügyben, amit a román állam indított az ozsdolai közbirtokosság ellen.
Új utak építését, településeket, megyéket összekötő bicikliutak kiépítését, illetve integrált területi beruházások (ITI) elindítását, uniós finanszírozását szorgalmazza Kovászna Megye Tanácsa.
A tavaly alakult Pro Bonum Publicum Egyesület alapszabályzatába foglaltan a baróti, erdővidéki közjó szolgálata érdekében jött létre.
Jót fog a tanácsadásunk a fiataloknak – értékelte a helyzetet a pénteki, friss végzősöknek, fiataloknak szervezett munkaerőbörze után Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal igazgatója.
Bors László tusnádfalui orgonajavító mester, valamint Bogdán Barna kántor, Ráduly László gondnok, illetve Ágoston László egyháztag közreműködésének köszönhetően, több hónapig tartó munka után megújulhatott a baróti római katolikus templom orgonája.