Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
2019. október 23., 00:192019. október 23., 00:19
Ha a szerencsétlen választópolgár miután a választások tiszteletére leküldött két kupica pálinkát, hazafele is betéved a választókörzetbe, mert nem emlékszik, hogy már szavazott, akkor több évre bezárják, mert választási csalást követett el: meghamisított egy szavazatot. De mi a helyzet azokkal a képviselőkkel és szenátorokkal, akik átmennek egyik pártból a másikba? Ők tízezer szavazatokat hamisítanak meg! Mert ha valaki szocialistaként kapta meg az állampolgár szavazatát, az most ne meneküljön a süllyedő hajóról és üljön át más párthoz, mert ha a polgár annak a pártnak a jelöltjét akarta volna támogatni, akkor arra szavazott volna. Bár ez sem igaz teljesen, mert jelenleg (is) van olyan párt a román parlamentben, amely soha nem indult a választásokon, de most nem kevesebb mint ötvennégy törvényhozó a tagja. Olyan körülmények között, amikor hat szavazatokon áll vagy bukik egy kormány, akkor csak ebben a pártban ötvennégyen vannak, akiket – ebben a formában legalábbis – soha senki nem választott meg. És még hányan vannak, akik pártot cseréltek, de nem ebbe az alakulatba iratkoztak be? Ez nem a választási eredmények meghamisítása? Ez nem a választási csalás minősített esete?
Arról a paródiába illő helyzetről ne is beszéljünk, aki egy héttel ezelőtt elment a volt kisebbik kormánypártból a nagyobba, a héten pedig visszatért. Ez még a halhatatlan Caragiale képzeletét is meghaladja. Igaz, a műfaj is más, ez nem komédia, hanem tragédia…
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!