Az erdélyi magyarság utóbbi három évtizedének küzdelmeit is tükröző riportregényt mutattak be hétvégén a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
Október 27-én, vasárnap 19 órától Lackfi János költővel, íróval, Lackfi Dorottya énekesnővel, valamint Sinha Róbert gitárművésszel találkozhatunk Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében.
Napjainkban nehéz eldönteni, mérlegelni, hogy mitől válhatunk igazán tisztává, azonban törekednünk kell mindig a lelki, fizikai és szellemi tisztaságra. Ezekre próbálja a Háromszék Táncegyüttes felhívni a figyelmünket csütörtöki előadásukban, amelyben a mozdulat tisztaságát kívánják színpadra vinni. Az előadásról, jövőbeli tervekről beszélgettünk Ivácson Lászlóval, az együttes művészeti vezetőjével.
Az őszi gyümölcsszedések utója zajlik, éspedig az almáé. Ilyenkor mindig kerül az asztalra almáshús is, ami a narancsos pekingi kacsa erdélyi változata.
Tizedik éve indult Sepsiszentgyörgyön a Selye János Pszichoklub, mely azóta több változáson is átment, de a lényege ugyanaz: támogatni, tanítani azokat, akik ezt igénylik.
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, amikor elsősorban a megelőzésre fordítják a figyelmet. A nők körében a mellrák a leggyakoribb, rosszindulatú daganatos betegség, szűrővizsgálattal viszont korai stádiumban felfedezhető és gyógyítható.
A világ leghangosabb madaraként ismerték el amerikai kutatók a csombókos harangozómadarat (Procnias albus), amelynek kiáltásai elérhetik a 113 decibelt, egy cölöpverőgép hangerejét is.
A Facebook böngészős felületét tesztelő újságírók már láthatták, milyen lesz az oldal új külleme, amely a mobilappokból jól ismert sötét módot is megkapja.
A szenátus plénuma egyhangúlag, 72 szavazattal, elfogadta kedden a rezidensvizsga megszervezéséről és finanszírozásáról szóló, 2009/18-as számú kormányrendeletet módosító javaslatot.
Semmisségi folyamodvánnyal fordult a legfelsőbb bírósághoz Liviu Dragnea, a fiktív alkalmazások perében rá kiszabott, három és fél éves börtönbüntetésről szóló ítélet eltörlését kérve.
Sürgősen kormányra és politikai stabilitásra van szükség - nyilatkozta kedden az RMDSZ küldöttsége a Ludovic Orban kijelölt miniszterelnökkel tartott találkozót követően.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
A tajga remetéje – így nevezik azt a hetvenes évei derekán járó orosz asszonyt, aki az egész életét a civilizációtól távol töltötte. Sztálin terrorja elől elől menekült a család a vadonba.
Közvitára bocsátja szerdán a kormány a minimálbér 100 lejjel való emeléséről szóló határozattervezetet - jelentette be kedden Marius Budăi távozó munkaügyi miniszter.
Călin Popescu-Tăriceanu szorgalmazni fogja a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) országos végrehajtó bizottságában, hogy a párt törvényhozói szavazzák meg az Orban-kormány beiktatását.
Az amerikai vállalat bejelentette, hogy visszaszorítja megosztott fiókokat, valamint fizetési kötelezettséget is előtérbe helyezett a szolgáltatást jogtalanul használók számára.
Egy 46 éves férfi bélflórájában annyira elszaporodott a sörélesztő, hogy gyakorlatilag képes sört főzni az emésztőrendszerében – írja a furcsa felfedezésről a New Scientist.
Beidézték kedden a korrupcióellenes ügyészségre Constantin Axiniát, a Román Vasúttársaság volt igazgatóját, hogy nyilatkozatot adjon azzal kapcsolatban, ahogyan leváltották tisztségéből, miután nem írt alá egy fejlesztésről szóló szerződést.
Tavaly 144-szer kellett turistákat menteni a Szardínia keleti partjainál lévő Baunei környékén azért, mert a Google Maps-et használták – írja a Guardian. Salvatore Corrias polgármester arra kéri a környékre látogatókat, hogy használjanak inkább papírtérképet és egy kis józan észt.