Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, amikor elsősorban a megelőzésre fordítják a figyelmet. A nők körében a mellrák a leggyakoribb, rosszindulatú daganatos betegség, szűrővizsgálattal viszont korai stádiumban felfedezhető és gyógyítható.
2019. október 23., 00:012019. október 23., 00:01
A betegség szempontjából Romániában, de Székelyföldön is külön gondot jelent, hogy a rákszűrésnek nincs gyakorlata, a nők akkor fordulnak orvoshoz, amikor nagyon sok esetben már a betegség előrehaladott stádiumában vannak. A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint, a betegség egyes stádiumban 90%-ban, kettes stádiumban 70%-ban, hármas stádiumban 50%-ban gyógyítható, de előrehaladott állapotban már nem. Ezért javasolják a nőknek a mell rendszeres, havi vizsgálatát kézzel, a mammográfiai vizsgálatot pedig szintén rendszeresen kell végeztetni.
Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint, Romániában évente 7000 új megbetegedést regisztrálnak, a betegség kialakulásának kockázata pedig a korral nő. Ez azt jelenti, hogy a 30–40 év közötti nők esetében 250-ből egy betegszik meg, míg a 40–50 év közöttiek esetében 70 nőből egy. A legtöbb daganatos megbetegedést – 80 százalékot – már előrehaladott állapotban fedezik fel, ami azt jelenti, hogy emelkedik a gyógyíthatatalan betegek száma. A közegészségügy adatai szerint, Kovászna megyében az elmúlt öt évben 290 új esetet diagnosztizáltak, ebből tavaly 67 nő esetében fedezték fel a betegséget – tájékoztatott Lázár Dia, a közegészségügy egészségnevelési osztályának a munkatársa.
A megbetegedett nők és a hozzátartozóik számára öt évvel ezelőtt támogatócsoport alakult Háromszéken Együtt a mell egészségéért néven, melynek alapítója Incze Zita, aki szintén érintett volt a betegségben. Mint mondta, a csoportot azzal a szándékkal hozta létre, hogy segítsen minden érintettnek könnyebben elfogadni a betegséget, feldolgozni a történteket és megerősíteni őket lelkileg. A találkozók Sepsiszentgyörgyön és Baróton zajlanak, bárki kapcsolódhat az eseményhez, ahol különböző szakemberek is tanácsokat adnak. Hívtak már meg pszichológust, gyógytornászt, mentálhigiénés szakembert, de természetgyógyászt és családorvost is.
Incze Zita szerint, aki megbetegszik, kétféleképpen reagálhat: elfogadja a segítséget, vagy nem akar beszélni a betegségéről, magába zárkózik. A csoport azonban egyre inkább bővül, beteg, gyógyult és egészséges személyekkel, ami azt jelenti, nagy az érdeklődés a téma iránt a nők körében. A csoportvezető maga is túlélte a mellrákot és azt javasolja mindenkinek, hogy járjon rendszeres szűrővizsgálatra, hiszen ezáltal gyorsan felfedezhető és kezelhető a betegség. Azt is elmondta, saját életében jelentősebb változás nem történt a betegség után, hiszen azelőtt is csak bioélelmiszereket fogyasztott, viszont hitben és empátiában megerősödött.
– Meg kell tanulni elfogadni a helyzetet, mindig egy jól meghatározott célt kell kitűzni, ami segít a pozitív gondolkodásban és ennek érdekében ki kell zárni a rossz gondolatokat. A célra kell összpontosítani, mert a negatív gondolkodás csak ront az állapoton. Bátorság, kitartás és hit – ez kell legyen mindenki tarsolyában – mondta Incze Zita.
Az orvosok egyébként felhívják a figyelmet: nagyon fontos az önvizsgálat, és a fiatal lányoknak is meg kell tanítani, hogyan vizsgálják meg magukat, és amennyiben elváltozást észlelnek, keressenek fel a szakembert. Ugyanakkor, legalább ennyire fontos az időszakos orvosi vizsgálat is, hiszen minél előbb fedezik fel a daganatot, annál gyorsabban kezelhető.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!