2020-tól november harmadik vasárnapján szervezik meg a rezidensvizsgát

A szenátus plénuma egyhangúlag, 72 szavazattal, elfogadta kedden a rezidensvizsga megszervezéséről és finanszírozásáról szóló, 2009/18-as számú kormányrendeletet módosító javaslatot.

Székely Hírmondó

2019. október 22., 15:402019. október 22., 15:40

A módosító javaslatot Liviu Pop szociáldemokrata szenátor terjesztette elő.

Az idei rezidensvizsgát a korábban leszögezett dátumon, december 8-án szervezik meg, és a meghirdetett állások száma megegyezik a végzős és lediplomázott orvostanhallgatók számával.

A tervezetről a képviselőház szavaz döntő házként.

Sorina Pintea egészségügyi miniszer október 4-én jelentette be, hogy december 8-ára halasztják idén a rezidensvizsgát, amely eredetileg november 17-ére volt beütemezve.

"Precedens nélküli helyzetben vagyunk. Most első alkalommal fennáll annak a veszélye, hogy nem szervezzük meg a rezidensvizsgát, és emiatt az 5684 idén végzett orvos, fogorvos és gyógyszerész nem tudja folytatni szakosodását" - közölte az egészségügyi miniszter akkori sajtótájékoztatóján.

A rezidensvizsga megszervezését és finanszírozását szabályozó, 2009/18-as számú kormányrendelet értelmében az egészségügyi minisztérium minden év utolsó negyedében írja ki az országos vizsgát, és a tavaly elfogadott ütemterv szerint az idei vizsgát november 17-én kellene megszervezni. A tárca az egészségügyi, illetve az oktatási miniszter által rendelettel jóváhagyott módszertan alapján szervezi meg minden évben a vizsgát. Tulajdonképpen hét rendeletről van szó, amelyek közül három közös. Az egészségügyi minisztérium összeállította a szükséges iratokat, mivel azonban az oktatási tárcánál nincs kinevezett vagy ügyvivő miniszter, nem tudják kiadni a rezidensvizsga megszervezéséhez szükséges rendeleteket - vázolta fel Sorina Pintea.

Erre reakcióként Klaus Iohannis államfő október 5-én kifejtette, hogy a rezidensvizsga problémáját márciusban kellett volna megoldani, és cáfolta, hogy ez azért maradna el, mert nincs oktatási miniszter.

Az államfő "szégyenletesnek" nevezte, hogy a PSD októberben kezd el megszervezni egy rendkívül fontos novemberi vizsgát, és azt állítja, hogy ennek az az akadálya, hogy nincs hivatalban lévő oktatási miniszter.

Véleménye szerint egy ilyen vizsgát legalább egy fél évvel korábban kell megszervezni.

A romániai orvostanhallgatók október 11-én japánsztrájkot hirdettek és tüntetéseket helyeztek kilátásba a rezidensvizsga időpontjával és metodológiájával kapcsolatos bizonytalanság, illetve a meghirdetett helyek kis száma miatt.

A romániai orvostanhallgatók egyesületeit tömörítő szövetség elnöke, Teodor Cristian Blidaru szerint az érintett intézmények képviselőitől egyelőre csak ígéreteket kaptak a probléma megoldására, ami azonban inkább időhúzásnak bizonyult, miközben a helyzet egyre súlyosbodik. "Nem normális, hogy végzett diákok ezreinek nehezítik meg az életét, olyan végzetteknek, akik Romániában szeretnének karriert építeni, de egy helyben topognak, mivel a számukra meghatározó jelentőségű vizsga politikai huzavona témájává vált" - mondta Teodor Cristian Blidaru, aki szerint több gond is van a rezidensvizsgával: hiányos a bibliográfia, alacsony a meghirdetett helyek száma, de a legnagyobb gond az, hogy nincs egy szaktárca, amely megszervezné az idei vizsgát, amely így máris késik.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust