Bors László tusnádfalui orgonajavító mester, valamint Bogdán Barna kántor, Ráduly László gondnok, illetve Ágoston László egyháztag közreműködésének köszönhetően, több hónapig tartó munka után megújulhatott a baróti római katolikus templom orgonája.
2019. október 23., 00:072019. október 23., 00:07
Az orgonát, amint Bogdán Barna kántor elmondta, 1906-ban Budapesten és Bécsben gyártották, onnan vonattal szállították Ágostonfalváig, majd szekerekkel Barótra. A vasárnap délelőtti szentmise keretében Tóth József plébános áldását adta a megújult hangszerre, közölve azt is a hívekkel, hogy a felújítás 39 ezer lejbe került, mely költségből jelentős részt, 23 ezer lejt a megyei tanács vállalt fel és fizetett ki pályázat útján a plébániának.
Az orgona el volt hangolódva, és ragadtak le a sípokat vezérlő szelepei – ezért (is) volt szükség a felújítására, mostantól azonban ismét régi hangszíneiben kísérheti a szentmisék énekeit és a helybéli egyházi kórust, melynek tagjai most vasárnap is énekeltek a templomban. A baróti római katolikus templomban egyébként folyamatban van a fűtésrendszer szerelése is. A tervek alapján ezt elektromos árammal működő, úgynevezett padfűtéssel szeretnék megoldani.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!