Falvakon jóval olcsóbb, mint a piacon

Lejárt a zakuszka és a különböző savanyúságok eltevésének ideje, és eljött a káposztáé. A sepsiszentgyörgyi piacokon már jó ideje lehet kapni vörös és fehér káposztát, mindkettőt keresik a vevők az eltevéshez.

Bús Ildikó

2019. október 23., 00:232019. október 23., 00:23

A sepsiszentgyörgyi központi piacon és az úgynevezett dollárpiacon is megjelent a káposzta, a helyi és a Buzău megyéből hozott zöldség ára egyforma. A fehér káposzta kilója 2,5 lej, míg a vörös káposztáé 5 lej. Az előbbi jobban fogy – mondják az árusok, bár nem teljesen elégedettek, ugyanis egyre kevesebben foglalkoznak eltevéssel. A hordós káposzta eltevéséhez nemcsak káposztára van szükség, hanem tormára, fűszerekre is. A torma kilója a piacon 5 lej, a kapor és csombor kötése pedig 1-2 lej. A vásárlók átlagban 10-15 kiló káposztát szoktak vásárolni, többnyire fehéret, a vörösből ugyanis nem lehet hordós káposztát készíteni, viszont más savanyúságot igen. Az árusok azt is elmondták, hogy a hordós káposztába piros káposztát is tesznek, amitől pirosas színe lesz a lének, birsalmával vagy kukoricával pedig sárgábbra színezik a levét.

Galéria
A dollárpiacon is van káposzta, ott buzzói terméket árusítanak, annak kilónkénti ára 3 lej. Az árus elmondása szerint tőle inkább sarvalni veszik a káposztát, de hordósnak is adott el, igaz, nem olyan nagy mennyiséget, mint amennyit más piacokon vagy az út szélén adnak el a termelők. Ugyanakkor a piacokon azért is kisebb a kereslet, mert falvakon, vagy a káposztaföldek mellett jóval olcsóbb a zöldség, kilója mindössze 1 lej, így sokan onnan szerzik be.

A hordós káposzta eltevése sok helyen rituálénak számít, akik foglalkoznak vele 1-2 hordóval is eltesznek télire. Kovács András nyugdíjas, évtizedek óta foglalkozik káposztával, nemcsak maguknak, de gyerekeinek is ő „hordózza” el a káposztát. Másokkal ellentétben, ő a fűszerezéssel kezdi az eltevést, először kaprot és csombort helyez a hordó aljába, amit sós vízzel leforráz és egy napig hagy állni, hogy a fűszeres pára átjárja a hordót. Ezután teszi a káposztafejeket szorosan a hordóba, egy-egy tormát dugva közéjük, majd sós vízzel feltölti, a káposztafejeket pedig fenyőfapálcákkal és kővel szorítja le. Mint mondta, fontos a tárolás is, nem lehet 13 foknál hidegebb vagy melegebb a helyiségben, ahol a hordót tároljuk. Fontos, hogy néhány hétig, két-három naponta megforgassuk a káposztát, azaz leszívjuk a sós levet és újratöltsük a hordót. Az erjedés ideje 6-8 hét, utána lehet fogyasztani a savanyúságot – osztotta meg eltevési titkait a nyugdíjas férfi. Hozzátette: különböző más zöldségek vagy színezőanyag nélkül is aranysárga lesz a káposzta, ha ezzel a módszerrel tesszük el. A hordós káposzta karácsonyra érik meg legjobban, és fontos, hogy még halottak napja előtt eltegyük – tette hozzá a férfi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust