
Az Európai Unió bármely tagországában kiadhat a kormányzat szükséghelyzeti használati engedélyt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyagokra, de ilyen esetben a termékkel kapcsolatos felelősséget nem a gyártó, hanem a kormány viseli.
2021. február 05., 11:432021. február 05., 11:43
Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény vezetője a Süddeutsche Zeitung című német lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a vakcinabeszerzés egy sor ügyében másként kellett volna eljárni.
Ugyanakkor Brüsszel a tagállami kormányokkal együtt alakította a folyamatot, a gyártókkal folytatott tárgyalásokat felügyelő testületbe minden tagország delegált képviselőt. A tavaly június óta működő és havonta öt-hétszer ülésező, úgynevezett irányító bizottság egyetlen döntést sem hozott a 27 tagállam teljes egyetértése nélkül - mutatott rá Ursula von der Leyen.
Arra a kérdésre, hogy mit kellett volna másként csinálni, kifejtette, hogy nagyon erősen összpontosítottak a vakcinafejlesztésre, vagyis arra, hogy lesz-e egyáltalán védőoltás a SARS-CoV-2 ellen, és "visszatekintve" már látható, hogy sokkal többet kellett volna foglalkozni "a tömeggyártás kihívásaival".
"Új szállítási láncok kialakítása, a termelés elindítása: ezt kellett volna korábban megtennünk" - mondta a német kereszténydemokrata (CDU) politikus, hozzátéve, hogy a vakcinafejlesztés a vártnál korábban ért célba, és így "a tudomány megelőzte az ipart", ami ugyan "rendben van", de "mindannyian megtanultuk, hogy a gyártás beindítása hatalmas kihívás".
Az engedélyeztetésről elmondta, hogy a brit kormány egy mindössze 24 óráig tartó eljárás révén, szükséghelyzeti engedéllyel vezette be az első vakcinát, ami azzal jár, hogy a termékkel kapcsolatos felelősség a gyártóról átszáll a kormányra.
Az EU-ban nem rövidítették le a használati engedélyt megelőző vizsgálatot, amelyben a termék hatékonyságát és biztonságosságát ellenőrzik - fejtette ki a bizottsági elnök, aláhúzva, hogy szerinte ezt helyesen tették, mert egy oltóanyag beadása azt jelenti, hogy "biológiailag aktív anyagot juttatnak az ember szervezetébe, ami hatalmas felelősség".
Azzal kapcsolatban, hogy Izraelben is jóval gyorsabban halad az oltási kampány, mint az EU-ban, elmondta, hogy az ütem "lenyűgöző", de az izraeli kormány ezt úgy érte el, hogy átadta az emberek egészségügyi személyes adatait az érintett vállalatoknak. "Ilyesmit soha nem tennénk az EU-ban" - hangsúlyozta.
A többi között hozzátette: "ha tudtam volna, milyen nehézségek adódnak a termelés ingadozásai miatt, figyelmeztetnem kellett volna, hogy nem megy majd minden simán rögtön az elejétől fogva".
El kellett volna magyarázni az embereknek, hogy az oltási kampány halad, de lassan, mert egy teljesen új eljárás fennakadásokkal és csúszásokkal jár. Azonban "alábecsültük, hogy milyen komplikációk léphetnek fel". Korábban kellett volna tudni, hogy a vakcinagyártási folyamat stabilizálódását erőteljes kezdeti ingadozás, "hullámvasutazás" előzi meg - fejtette ki az Európai Bizottság elnöke, hozzátéve, hogy "ezért lehet bírálni minket".
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!