Végre vége a káoszos idénynek

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága úgy határozott, hogy a 2020–2021-es játékszezonban 16-ra bővítik az élvonalbeli csapatok számát.

Bartha Zsófia

2020. augusztus 07., 00:362020. augusztus 07., 00:36

Hosszas huzavona után a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottságának csütörtök délelőtti ülésén eldöntötték, hogy az élvonalbeli bajnokság 2020–2021-es szezonját a jelenlegi 14 helyett 16 csapattal rendezik.

Az elmúlt napokban követhetetlenné vált az élvonalbeli pontvadászat helyzete, számos forgatókönyv látott napvilágot az idény lezárását, illetve a végeredményt illetően, végül a hazai labdarúgást irányító testületnél az a határozat született, hogy a jelenlegi állás szerint berekesztik a bajnokságot, semmilyen meccs- és pontátlagot nem számítanak. Az új bajnoki szezonra vonatkozóan elfogadták a klubok többsége által támogatott javaslatot – egyedül az FC Botoșani ellenezte –, azaz, hogy 16 csapattal kezdődjön a következő bajnokság. Ez azt jelenti, hogy egyenes ágon nincs kieső, de az utolsó helyezett Chindia Târgoviște osztályozót játszik a másodosztály harmadik pozíciójában végzett CS Mioveni-nel, mégpedig augusztus 9-én és 12-én.

Az új kiírásban 30 fordulót játszanak le oda-vissza alapon az alapszakaszban, ugyanakkor megtartják az eddigi felső- és alsóházi rájátszásos rendszert. A playoffban akárcsak eddig, továbbra is hat együttes küzd oda-vissza alapon, míg a playoutban tízen lesznek, és itt csak egyszer mérkőznek meg egymással a csapatok. A bajnokság végén az utolsó két csapat kiesik, a 13., és a 14. helyezett pedig osztályozót játszik a másodosztály harmadik és negyedik helyén végzett együttesével.

Az új idény alig több mint két hét múlva, augusztus 21-én kezdődik, és legkésőbb jövő év május 20-áig be kell fejeződnie. Az I. ligában legutóbb a 2005–2006-os szezonban szerepelt 16 csapat, abban az idényben a bajnokság két képviselője, a Steaua és a Rapid negyeddöntőt játszott egymással ellen az UEFA-kupában.

Felsőházi rájátszás:

  1. Kolozsvári CFR 10    7      2      1      17–7        49
  2. Craiova 9      7      0      2      17–14      44
  3. Astra 8      3      3      2      12–8        33
  4. Botoșani 10 2      3      5      10–12      32
  5. FCSB 9      2      3      4      13–14      31
  6. Medgyes 10 0      3      7      5–19        25

Alsóházi rájátszás:

  1. Viitorul 14    6      5      3      25–17      43
  2. Hermannstadt 12 6      4      2      18–14      35
  3. Sepsi OSK 13    4      5      4      19–17      34
  4. Clinceni 14    7      0      7      14–21      32
  5. Voluntari 14 6      3      5      16–12      31
  6. Jászvásár 14 5      4      5      17–17      30
  7. Dinamo 9      2      2      5      8–11        25
  8. Chindia 12    3      1      8      9–17        23
szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés