
Több mint százmillió lejes beruházással kezdtek el utat javítani Barótról Brassó irányába, az Ágostonfalva- Ürmös-Apáca-Szászmagyarós szakaszon.
2021. február 11., 00:192021. február 11., 00:19
A még a tavaly ősszel felmart útszakaszon egyelőre nem sok haladás van, azonban úgy tűnik, felújítják a Barótról Ágostonfalvára átvezető hidat is, most legalább ott javában dolgoznak.
A Brassó megyei tanács honlapjának információi szerint a Regionális Operatív Program keretében végzett munkálat összértéke 110 millió lej, a határidő a befejezésre, mint az az ágostonfalvi híd mellett elhelyezett, a munkálatra vonatkozó táblán is olvasható, 2023. január 24-e.
A projekt fő célja modernizálni a 12-es és a 13-as jelzésű országutakat összekötő megyei utat, ezt felében, Málnásfürdő és Barót között, mint ismeretes, a Kovászna megyei tanács vállalta fel. A Brassó megyét érintő feljavítandó útszakasz hossza 15 és fél kilométer, ennek korszerűsítésén kívül kiépítenek az erdővidéki magyar falvakban, Ürmösön és Apácán mintegy 6 km járdaszakaszt, biztonságosabbá teszik a közlekedést, egy körforgalmat is kialakítanak, létesítenek három buszmegállót, és felújítanak két parkolót is – áll Brassó megye tanácsának közleményében.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!