
Országos szinten továbbra is fejtörést okoz a sertéspestis-fertőzések száma: hétfőtől 24 órán belül 11 fertőzést jeleztek házisertéseknél és vaddisznóknál Vrancea, Iași, Brassó, Arad, Prahova, Szatmár, Galac megyékben. Nálunk is megjelent.
2021. február 10., 00:252021. február 10., 00:25
Dr. Sikó Barabási Sándor megyei főállatorvos kifejtette, hogy múlt csütörtökön értesítették a Szacsva közeli vadaspark működtetői, hogy egy elhullt vaddisznót találtak a park területén. Mintát vettek, és pénteken kiderült, hogy sertéspestissel fertőzött.
– A vadasparkban körülbelül kétszáz állat van, innen a fertőzés azonosítása után tilos húst, élő állatot kihozni, egyelőre 2 személy tartózkodhat a helyszínen, ha pedig nagyobb lesz az elhullás, akkor egy harmadik is segédkezhet. A ki-be járást korlátoztuk, csak szükség esetén, fertőtlenítés után távozhat onnan jármű – részletezte dr. Sikó.
A környékbeli települések vezetőit, gazdákat, állatorvosokat, vadásztársaságokat is értesítették a fertőzésről hétfőn.
– Habár kerítéssel van körbevéve a terület, nem lehet kizárni a külső fertőzést: például rókák is átásnak a kerítés alatt, de az etetéstől motiválva medvék is megjelennek néha a területen (fákra felmászva jutnak be) – tájékoztatott a megyei főállatorvos.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!