Tánczos Barna: nem a törvénytelen erdőirtások miatt van a medve az iskolaudvaron

Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerint nincs közvetlen ok-okozati összefüggés a törvénytelen erdőirtások és aközött, hogy a medvék olykor a városok iskoláinak az udvarán is megjelennek.

Székely Hírmondó

2021. február 05., 16:472021. február 05., 16:47

A környezetvédelmi, vízgazdálkodási és erdészeti miniszterrel a Székelyhon portál közölt átfogó videointerjút pénteken. Tánczos Barna az interjúban eltúlzottnak, és hivatali elődje kampányfogásának minősítette azt az állítást, hogy Romániában évente 20 millió köbméter fát vágnak ki illegálisan. Szerinte a törvénytelen fakivágások gyakorlata jóval kisebb mértékű.

Kijelentette: a február elsejétől elindított SUMAL 2 informatikai rendszert éppen a törvénytelen fakitermelés megfékezésére dolgozták ki. Az informatikai rendszerrel azt próbálják megoldani, hogy az illegálisan kivágott fa ne kerülhessen be a kereskedelembe. Azt is hozzátette: az igazságügy-miniszter segítségét kérte ahhoz, hogy bűnügyi hatóságoknál képezzenek ki szakembereket az erdészeti bűncselekmények felderítésére.

"Famaffiáról beszélünk, de nem látunk egyetlen esetet sem a bíróságok asztalán" - jelentette ki a miniszter. Hozzátette: ha nincsenek olyan szakemberek, akik képesek felgöngyölíteni a törvénytelen erdőirtásos ügyeket, hiteltelenné válik az erdők megóvására irányuló minden igyekezet.

Tánczos Barna azt is kétségbe vonta, hogy a medvék romániai elszaporodása csak a törvénytelen erdőirtásokkal állna összefüggésben. Szerinte elhibázott azt mondani, hogy "azért van a medve az iskolaudvaron, mert valaki fát vág kint a hegytetőn". Meglátása szerint a nagyragadozók többek között azért jelentek meg a településeken is, mert az erdőkitermelés mellett az erdei terepmotorozás, a túlméretezett erdeigyümölcs-szedés és más emberi tevékenységek megbontották a rendet, a csendet és a harmóniát az erdőben, és ez a vadállatoknak sem tesz jót.

Arra is kitért, hogy 2016-ban a környezetvédelmi tárca felelőtlen döntést hozott, amikor kivonta az emberi beavatkozás lehetőségét a medvepopuláció szabályozásából. Azóta csak azt tették lehetővé, hogy a lakott területeken problémákat okozó medvéket egy beavatkozási kvóta keretéig elszállítsák vagy kilőjék. Hozzátette: a parlament tavaly olyan törvényt fogadott el, amely megelőzési és beavatkozási kvótát is tartalmaz. A minisztériumnak május 15-ig kell a kvótákat megszabnia.

Tánczos Barna úgy vélte: új szemléletre van szükség a medvekérdésben, és a minisztérium arra készül, hogy a tudományos alapokra helyezett vadgazdálkodás szempontjait vezesse be a probléma rendezésébe.

Változást ígért a vadkárok rendezésében is. Megjegyezte: a környezetvédelmi tárca évek óta elmulasztotta a vadállatok által okozott károk megtérítését, és azokat a kártérítéseket sem fizette ki, amelyek a védett erdők tulajdonosainak járnak. Ígéretet tett az adósságok megtérítésére, és arra, hogy a kártalanítások ügye előtérbe kerül a minisztériumban.

A miniszter megemlítette: megannyi általa felügyelt területen indított az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást Románia ellen. Reményét fejezte ki, hogy az eljárások némelyikét sikerül lezárni. Úgy vélte, a hulladékgazdálkodásban fontos előrelépés lesz a műanyagpalackok visszaváltási rendszerének a jövő évre tervezett elindítása.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés