A kézdivásárhelyi Vigadó dísztermében nyitották meg a Székelyföldi népi mesterségek című kiállítást a hét elején.
2021. február 11., 00:112021. február 11., 00:11
A Hagyományos Székelyföldi mesterségek – revitalizálás, digitalizálás és népszerűsítés által című, Norvégia, Lichtenstein és Izland által finanszírozott pályázat részét képező tárlatot dr. Kinda István néprajzkutató nyitotta meg. A szakember beszélgetőtársa, Nánia Hanna kérdésére válaszolva kifejtette, a Kovászna Megyei Művelődési Központ néhány éve elhatározta, feltérképezi a háromszéki népi mesterségek tárházát. A pályázat sikeres elbírálását követően intenzív munkához láttak, melynek eredményéből láthatunk most itt egy szeletet, a tizenkét mesterséget bemutató pannósorozatot. A 16 hónapig tartó kutatómunka során mintegy 50 foglalkozást azonosítottak, illetve dokumentáltak, amelyeket egy-egy jeles művelőjükkel együtt a mestersegek.ro honlapon mutatnak be egyebek mellett rövidfilmek révén.
– Ez Románia más régióinak élő kézműves hagyományaival összevetve nagy szám, Nyugat-Európa egyes térségeivel összevetve pedig nagyon nagy szám. Ugyanakkor keveset jelent, ha arra gondolok, hogy 100 éve térségünkben több mint száz foglalkozást jegyeztek – hangsúlyozta.
Ami a szóban forgó mesterségek jövőjét illeti, megjegyezte, sajnos, sokszor nem éri meg a mesterembereknek a gyári iparral versenyezni.
– Jó esetben a mester tud inast szerződni maga mellé. Régebb az inas fizetett a mesternek, hogy mellette kitanulhassa a szakmát, míg napjainkban a szabó-, illetve szűcsmesterek maguk fizetnének a leendő inasnak, hogy dolgozzon, és el sem kéne lesnie a szakmát, hiszen a titkot is elárulnák. Ám a fiatalok részéről nincs meg a kellő érdeklődés – tolmácsolta a kutató a mesterek panaszát.
A kiveszőfélben levő mesterségek jelentőségét bemutató tárlat március 12-ig látogatható.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!