Szalmapityókasütő, az új játékszer

Csajos gondolatok Bartok Barbara tollából.

Szabó Barbara

2021. február 17., 00:212021. február 17., 00:21

Nem is olyan régen még azt hittem, örökfiatal énem sosem fog felnőni. Rosszul éreztem magam, amiért a húszas éveim elején még semmi jelét nem mutattam annak, hogy megértem volna a nagybetűs életre. Nem tudom, azért-e, mert lassan a közepén járok eme szép éveknek, de azóta egyre több minden utal a felnőttségre, amelyekre, ha ráeszmélek, csak ennyi szalad ki a számon: mi a *fene* történik?! (csillagok között egy másik f betűs szó szerepel általában, de hát a nyomdafesték meg a sok szidás a csúnya beszédemért…)

Például, amikor elindulunk egy hosszabb autóútra barátnőmmel, és elkezdünk beszélgetni. Új ruhadarabokról, exekről, jövendőbelikről, a szép szemű srácról a színdarabból, ismerősünk gagyi stílusérzékéről. Aztán két perc után kibukik belőlem: olyan menő szalmapityókasütőt rendeltem! Mi a fene, igaz? Szalmapityókasütőt. Otthonra, a konyhába, használatra. Mégis miért lesz ez téma közöttünk? Aztán hosszasan ecsetelem, hogy mire képes, mit tud, milyen olcsón jutottam hozzá.

Vagy amikor felmegyek valamelyik internetes áruház oldalára laptoptáskáért. Egy óra nézelődés után azon kapom magam, a porszívókon ájuldozom. Ez milyen olcsó, az minden port összegyűjt, úristen, ez kábelmentes, azta, az milyen szép, jézusom, ezzel nem kell hajladozni, amannak meg hajlik mindenhová a feje. Basszus, Barbi, ezek porszívók! Aztán lecsekkolom a bankkártyám tartalmát, és beletörődve az „ősz hajszálaimba”, megrendelem. Na jó, vannak ennél sokkal költséghatékonyabb jelei is a felnőttségnek. Parkolóbérletet kiváltani, babaruhákat hozzámérni a hasamhoz (félreértés ne essék, még csak az én szerveim lapulnak alatta!).

Mikortól kezd el az ember lánya reggel azon aggódni, hogy minden alapanyag megvan-e a tervezett ebédhez? Mi az a pont, ami után izgalomba jövünk, ha leárazzák a Cheddar-sajtot? Miért kezd el érdekelni a politikai helyzet, a jövő? Egy-egy vita kapcsán miért vagyok képes befogni a számat, lenyelni a véleményemet, és a békéért igazat adni a másiknak? Hogyan lehet az, hogy tudok már hosszú távon gondolkodni, kigyomlálni a mérgezőt az életemből?