
A február 8-a és 11-e közötti időszakban 244 tanuló és 329 tanügyi alkalmazott fertőződött meg koronavírussal - jelentette be csütörtök este az oktatási minisztérium.
2021. február 12., 10:512021. február 12., 10:51
A tárca közleménye szerint 171 osztályban függesztették fel az oktatást.
A dokumentum szerint az első négy nap alatt tízezer tanulóra egy igazolt fertőzés jutott, ez sokkal jobb arány, mint amit a felnőtt lakosság körében regisztrálnak. Argeş, Brăila, Giurgiu, Neamţ, Szeben, Szatmár, Tulcea és Vâlcea megyében egyetlen esetet sem jegyeztek.
"A koronavírus lappangási idejét figyelembe véve, az eddig regisztrált esetek az iskolakezdés előtti héten történt fertőzéseket tükrözik" - jegyzi meg a közlemény.
A tanügyminisztérium fontosnak tartja, hogy folytassák a járványügyi szűrést, hogy otthon maradjanak azok a tanulók, akiknek fertőzéses tüneteik vannak, és hogy állandó kapcsolatot tartsanak a családorvossal.
A második szemeszter eleje óta koronavírussal diagnosztizált tanulók fele Kolozs vagy Arad megyei, illetve bukaresti - közölte Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.
Cîmpeanu arról számolt be a Digi24 műsorában, hogy Bukarestből, valamint Arad és Kolozs megyéből összesen 122 koronavírusos tanulóról érkezett jelentés csütörtök délután 18 óráig. Ez az egész országban regisztrált fertőzött diákok számának pontosan a fele - tette hozzá.
A miniszter megismételte azt a felhívást, hogy amennyiben a szülők a megbetegedés legkisebb jeleit is észlelik gyermekükön, ne engedjék közösségbe.
Bukarestben a félév kezdete óta 64 iskolás gyermekről derült ki, hogy fertőzött. A tanügyminiszter ezt a nagyobb mobilitással magyarázza.
Cîmpeanu ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy az elmúlt napok tapasztalatából kiindulva az egészségügyi miniszterrel közösen kiegészítő intézkedéseket hoznak az iskolák működésével kapcsolatban, ugyanis 'továbbra is fokozott óvatosságra van szükség'.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!