
Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterét jelöli Kovászna megye prefektusának a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki szervezete.
2021. február 11., 09:202021. február 11., 09:20
A jelölésről a szervezet állandó tanácsa döntött szerda délután többségi szavazattal - közölte az RMDSZ-szervezet. A döntést Tamás Sándor, a szervezet elnöke azzal indokolta, hogy az elmúlt években jelentősen megromlott a viszony a székelyföldi önkormányzatok és a prefektus intézménye között, sőt, úgy lehet tekinteni, hogy a prefektusi hivatal a székelységet érő támadások háttérintézménye lett.
"Ráduly István jelölésével a szakmai vonalat szeretnénk visszahozni, hogy a prefektúra olyan intézmény legyen, amely az önkormányzatok partnere, amelynek fő célja nem a gáncsoskodás, hanem az együttműködés és az építkezés" - idézte Tamás Sándort az RMDSZ közleménye.
A politikus arra utalt, hogy Kovászna megye prefektusai indították el az első pereket azért, hogy távolítsák el a székely zászlót az önkormányzati épületekről, az első célpont pedig éppen Uzon község és Ráduly István polgármester volt. Ráduly Istvánnak hosszas pereskedés után 2014 januárjában kellett eltávolíttatnia a székely zászlót a Brassó-Bákó országút melletti nagyközség polgármesteri hivataláról.
Az 52 éves polgármester jogászi végzettséggel rendelkezik, vidékfejlesztésből és turizmusból doktorált, a Babes-Bolyai Tudományegyetem óraadó tanára. Uzon községet 2004 óta vezeti, és közben megszerezte a kiemelt köztisztviselői státust is.
Ráduly István elmondta: azt tekinti céljának, hogy javítson a prefektus intézménye és az önkormányzatok viszonyán, és növekedjen a kormánynak alárendelt Kovászna megyei intézmények hatékonysága.
A koalíciós egyezség nyomán az RMDSZ öt erdélyi megyében állíthat prefektust, és tizenegy megyébe alprefektust. A tisztségeket kormányrendelettel politikai tisztségekké alakították. Az RMDSZ megyei szervezetei az elmúlt napokban több jelöltet is megneveztek a tisztségekre.
Kolozs megyében Tasnádi Szilárd jogász, Szilágy megyében Dari Tamás főtanfelügyelő-helyettes, Arad megyében Tóth Csaba jogász, Kovászna megyében pedig Ráduly István az RMDSZ prefektusjelöltje. A Szatmár megyei RMDSZ-szervezet még nem nevezte jelöltjét. A prefektusok kinevezéséről a kormány dönt.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!