
A Știri de Brașov hírportál napi jegyzetének adatai szerint a legutóbbi államelnöki választások előtt egy hónappal, 2019 októberében Romániának 1,235 millió olyan alkalmazottja volt, akiket állami költségvetésből fizettek a munkájukért.
2021. február 11., 16:552021. február 11., 16:55
A cikkíró szerint a költségvetési személyzet számának növekedése azt is jelenti, sok-sok helyen a politikusokhoz köthető ismerősök, rokonok, barátok, barátnők kerültek állami munkakörökbe. "Nem az a lényeg, hogy nekünk legyen amit az asztalra tenni, hanem az, hogy nekik legyen amit, akit az ágyba vinni. Így hát mi fizetjük a szajháikat is, nemi hovatartozásuktól függetlenül", írja a publicista.
Az írás nagy valószínűséggel annak az apropóján született, hogy éppen a napokban derült fény néhány olyan esetre, ahol liberális politikusok nőismerőseiket alkalmazták állami költségvetésből fizetett munkahelyekre. Egyik ilyen eset Moldvában történt, a vízügy egyik diszpécserszolgálatánál olyan hölgynek kellett volna vízállási adatokat és árvízvédelmi üzeneteket továbbítania, aki arra a kérdésre sem tudott válaszolni, hogy egy folyónak, pataknak melyik a jobb oldala, melyik a bal oldala. Nem tudta, hogy arccal a víz folyásának irányában állva (vagy képzeletben arra gondolva) kell azonosítani a jobb és bal partot...
(bl)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!