Nem volt elég a két gól előny

Folytatódott az erőltetett menet az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, a sűrű versenyprogram – a kedd-szombat ritmus – azt jelenti, a tervezettnél rövidebb idő alatt kell ugyanannyi mérkőzést lejátszani a csapatoknak.

Bartha Zsófia

2021. február 01., 00:142021. február 01., 00:14

Szombaton az az FC Voluntari látogatott Sepsiszentgyörgyre, amely ellen a Sepsi OSK hazai környezetben eddig egyszer sem tudott győzni. Az első félidő alapján úgy tűnt, ez most sikerülni fog, hiszen a 13 fertőzött játékosát nélkülözni kényszerülő sepsiszentgyörgyiek remekül kezdték a meccset, és már az 5. percben vezetést szereztek. A Tamás Nándor elleni szabálytalanság miatt megítélt szabadrúgást Bogdan Mitrea 18 méterről védhetetlenül a bal felsőbe továbbította (1–0). A 32. percben egy újabb szabadrúgást hozta meg a piros-fehérek második gólját. Eder González remekül ívelt középre, ahol a védőket megelőző Boubacar Fofana bólintott a hálóba (2–0).

A ranglista alján található vendégcsapat nem adta fel, a második félidőben Bogdan Andone cserékkel igyekezett felrázni övéit, ez sikerült is. A három mérkőzésre visszatérő Fejér Bélát a kapufa még megmentette a játékrész elején, viszont az 58. percben már ő is tehetetlen volt, Ivanov hatalmas gólt lőtt szabadrúgásból (2–1). A gól felrázta a vendégeket, akik 10 perc múlva már az egyenlítést ünnepelhették: Stoica használta ki a védők rossz helyezkedését és a bal alsó sarokba csúsztatott (2–2).

A hajrára ráfordulva a Sepsi OSK próbálkozott a győztes találat megszerzésével, de igazi gólszerzési lehetőséget nem tudtak kidolgozni. Maradt a döntetlen, a Sepsi OSK az újabb egy ponttal megőrizte negyedik helyét a tabellán, kedden a hét mérkőzés óta veretlen FC Argeş otthonába látogat.

Statisztika

Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 20. forduló: Sepsi OSK– FC Voluntari 2–2 (2–0). Sepsiszentgyörgy, városi stadion. Vezette: Iulian Călin (Ștefănești).

Sepsi OSK: Fejér – Dimitrov (Dumitrescu, 70.), Bouhenna, Mitrea, Csiszer – Fofana, Tincu, Kovács (Bajrovic, 70.) – González, Safranko, Tamás. Másodedző: Ilyés Róbert. Voluntari: Lavín – A. Vlad (C. Achim, 46.), Armaș, Balaur, Ricardinho – Ivanov (Anderson, 87.), Droppa (Stoica, 46.), Tavares – I. Gheorghe (Borțoneanu, 46.), Angelov, Costin. Vezetőedző: Bogdan Andone. Gólszerzők: Mitrea (5.), Fofana (32.), illetve Ivanov (58.), Stoica (68.). Sárga lap: Fofana (57.), Mitrea (90+2.), illetve Balaur (43.), Borțoneanu (79.).

A 20. forduló eddigi eredményei: Universitatea Craiova – FC Argeş 1–1, Medgyesi Gázmetán – Academica Clinceni 1–1, Sepsi OSK – FC Voluntari 2–2, FCSB–Jászvásári Poli 3–1, FC Botoşani – FC Hermannstadt 1–0, Astra Giurgiu – FC Viitorul 1–1. Az Aradi UTA – FC Dinamo mérkőzés lapzártánk után végződött. Ma 20 órától rendezik a Chindia Târgoviște – Kolozsvári CFR összecsapást.

Új hátvéddel erősödött a csapat

A Sepsi OSK leigazolta a szlovák Ninaj Branislavot, aki két és fél évre szóló szerződést írt alá a klubbal, hosszabbítási opcióval. A 26 esztendős középhátvéd legutóbb a holland Fortuna Sittard játékosa volt, de pályafutása során többek között még játszott a belga KSC Lokeren, a szlovák MSK Zilina (Zsolna) vagy a török Osmanlispor csapatánál is. Ninaj Branislav 20 alkalommal szerepelt a szlovák U21-es válogatottban és eddig háromszor hívták be a felnőtt válogatottba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés