
Az országos katasztrófavédelmi tanács (CNSU) csütörtökön meghozott határozatában rögzítette azokat a kivételeket, amelyek esetében a magas járványügyi kockázatot jelentő országokból Romániába érkezőknek nem kell felmutatniuk a belépés előtt legtöbb 72 órával elvégzett negatív RT PCR tesztet.
2021. február 05., 10:502021. február 05., 10:50
A határozat a CNSU 6-os számú határozatának 2. cikkelyét egészíti ki, a benne leszögezettek február 12-én nulla órakor lépnek hatályba.
Kivételt képeznek tehát a 3 évesnél kisebb gyermekek; azok a személyek, akik legalább 10 nappal az országba érkezés előtt megkapták a koronavírus elleni emlékeztető oltást is, és erről felmutatják az oltásigazolást; azok, akik orvosi papírokkal tudják igazolni, hogy az elmúlt 90 napban átestek a koronavírus-fertőzésen, de a fertőzéstől eltelt legalább 14 nap; a 2,4 tonnánál nagyobb áruszállító gépkocsik vezetői; a 9 férőhelyesnél nagyobb személyszállító járművek sofőrjei; a fent említett áruszállítást vagy utas szállítást biztosító sofőrök, akik hivatásuk végzése érdekében a lakhelyül szolgáló országból egy más európai uniós országba utaznak; a pilóták és a repülőgép személyzete; a Bukarestben akkreditált diplomáciai képviseletek tagjai és családtagjaik; a tengeri és folyami hajózási személyzet tagjai; a Romániával szomszédos országokban lakó, de Romániában dolgozó személyek, vagy a Romániából a határ menti településekre ingázó munkavállalók.
A CNSU csütörtök este aktualizálta a sárga övezet országainak lajstromát, amelyekből a Romániába érkező személyeknek karanténba kell vonulniuk. A lista hatvanhat országot és területet tartalmaz, köztük Spanyolországot, Olaszországot és az Amerikai Egyesült Államokat. A sárga övezetből érkező személyek a belépés előtt legtöbb 72 órával elvégzett negatív RT PCR tesztet kell felmutatniuk, vagy 14 napos karanténba kell vonulniuk Romániában.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!