Nem hagyják magukat

A második világháborúban leesett bombák kráterében, az úgynevezett Táncgödörben mulattak sok-sok éven át a szemerjaiak, majálisokat is tartottak ott, és ez a szokás csak a nyolcvanas években kezdett kikopni a közösség életéből. Kétezer után a közbirtokosság a szabadságharc győztes szemerjai csatájának napjához (július 23.) köthetően szervezett újra egy hagyományőrző rendezvényt a helyi közösségnek, igaz, kisebb léptékben, mint a szombatit. Két év kihagyás után került sor a hétvégi Szemerja-napra, amelynek szervezését ezúttal felvállalta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, de a munkába betársult a Szemerja-Görgő Közbirtokosság és a városrész református egyházközsége, valamint a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT) is.

Nagy Gábor MERT-elnök elmondta, a jelen levő ünnepelők 90%-a régi vagy új-szemerjai lakos, akik díjazták a Szemerja-nap feltámadását, remélik a következőt is, az pedig a pénzen múlik, nem az emberek hozzáállásán. Önkéntes munkával is sokan besegítettek, így sikerült tető alá hozni egy 7–8 órás műsoros rendezvényt. Igaz, hogy az eredeti elképzelést, mely szerint a Táncgödörben lett volna a színpad, elmosta az előző napi bőséges eső, de talán jobb is így, az idősebbeknek könnyebben megközelíthető hely volt az út menti tisztás a Pacé oldalában.

Az étfalvi fúvószenekar, a Muskátli népi együttes, a Kónya Ádám Művelődési Ház Kincsem néptánccsoportja és a székelyföldi szablyavívók bemutatója követte egymást a színpadon, míg a kánikulába bele nem kontárkodott az eső, a legkisebb néptáncosok fellépését részben elmosván.

Csákány László, a Szemerja-Görgő Közbirtokosság elnöke társszervezője volt a rendezvénynek. Az egyik legrégibb szemerjai család utódjaként – az 1500-as évekből datálódnak az adatok az első felmenőiről – személyes családtörténeti kutatásai során, és a rokonok személyes vallomásaiból ismerte meg a valamikori falu múltját, így a Libacsárdában kétszer is megtartott délutáni előadásán egy virtuális séta keretében vezette végig közönségét a városrészen, a valamikori jeles, a közösség életére hatással levő családok, személyek ma is álló házait is megmutatva. Bebizonyította, hogy a szemerjaiaknak erős hite és temploma volt az 1600-as évekből, iskolája, kereskedelme, ipara, sőt 1732-ben szerkesztett falutörvénye is.

Ha a tánc és zene élvezete a lelket táplálta, a lacikonyhákban a testet sem hagyták éhen, így a sikeresen feltámasztott Szemerja-napnak mintegy 400 látogatója töltött kellemes órákat az ismerősök, szomszédok körében.