Nagy csapás a Brexit

Nemcsak a gazdaságot, de a nemzetközi diákéletet, önkéntes programokat is megviseli a Brexit, főleg miután az Egyesült Királyság bejelentette, hogy kivonul az uniós Erasmus+ diákcsere-programból. Mindez a háromszéki diákokat, önkénteseket is érinti.

Bús Ildikó

2021. február 11., 00:142021. február 11., 00:14

A legtöbb európai diák számára a magas egyetemi tandíj, illetve a magas megélhetési költségek miatt az Erasmus-ösztöndíj nélkül esély sincs a brit egyetemeken való tanulásra. Az Erasmus Diákhálózat szervezet szerint az egész csereprogramra nagy csapást mért a britek távozása az unióból. Ezt megérzik az egyetemisták, önkéntes programban dolgozók, de azok is, akik az Egyesült Királyságból jönnének más országba tanulni, dolgozni.

– Az Erasmus+ hatalmas támogatást nyújt a küldő és a fogadó egyetemmel együtt. Ez jól működik, ezért nem értem, miért lépnek ki egy olyan dologból, ami nagyszerű a diákok számára – mondta az Erasmus Diákhálózat vezetője, Imke Greven.

Az Erasmus az EU történetének legsikeresebb programja. 1987 óta már több mint tízmillió diák külföldi tanulását segítették – teszi hozzá Grüman Éva Orsolya Erasmus+ ifjúsági szakértő és képző, kiemelve, hogy az elmúlt években nagyon szoros kapcsolat alakult ki a helyi egyesület és a manchesteri Beat Bazaar Egyesület között.
– Több ifjúságsegítő képzést szerveztünk közösen mind Manchesterben, mind Sepsiszentgyörgyön. Erre a továbbiakban nem lesz lehetőség, hiszen a Brexit miatt nem tudunk önkéntes és ifjúsági projekteket lebonyolítani az Erasmus+ program által. Bár hivatalosan az új Erasmus+ programnak nem része az Egyesült Királyság, több futó projektünk miatt a következő két évben még folytatjuk a közös munkát. Bízom benne, hogy lesz más lehetőség, amely által az angliai partnereinkkel tudunk közös új tervekben gondolkozni – mondta Grüman Éva Orsolya.

Hasonló változásokról beszélt megkeresésünkre Ördög Ottília is a Beat Bazaar Manchester Egyesület részéről. Mint mondta, a Brexit miatt az eddigi szokásos Erasmus+ munka változni fog, ami miatt átalakul a számos külföldi partnerrel felépített csereprogram az ifjúság és önkéntesség terén. A sepsiszentgyörgyi származású szakember hangsúlyozta: számára is jó lehetőség volt az Erasmus+ program, ezáltal ő és társai megismerhették Manchestert.

– Még sok kérdésre nincs válasz, és nagy a bizonytalanság. Szerintem még a hatóságok sem tudják a választ a legtöbb kérdésre, és pár évbe beletelik, amíg minden átalakul. De ennek ellenére a nemzetközi kapcsolataink és projektjeink éveken keresztül csak erősödtek, és azok mindenképpen folytatódnak a jövőben. Mi tesszük tovább, amit elkezdtünk, vagyis angol közmondás szerint: Where there is a will, there is a way – mondta Ördög Ottília.

A brit kormány szerint egyébként a szigetország jóval több diákot fogadott, mint amennyit küldött. Most azt tervezik, hogy egy új, saját diákcsereprogramot hoznak létre. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés