Megkezdődött Donald Trump alkotmányos felelősségre vonási tárgyalása

Helyi idő szerint kedd délután megkezdődött Donald Trump volt amerikai elnök második alkotmányos felelősségre vonási (impeachment) tárgyalása a szenátusban.

Székely Hírmondó

2021. február 10., 08:252021. február 10., 08:25

A republikánus politikus ellen a demokraták lázadás szítása miatt emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a Trump által elveszített, novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni. A támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is.

A várhatóan legalább egy hétig tartó tárgyalás kedden négyórás vitával kezdődik, amely során arról tárgyalnak, hogy alkotmányos-e az eljárás. A szenátus ezt követően szavaz arról, hogy elutasítják-e a volt elnök elleni vádat. Amennyiben ez a voksolás azzal az eredménnyel zárul, hogy az eljárás alkotmányos, akkor szerdán folytatódik a tárgyalás a vád érveinek ismertetésével.

A szenátus vezetői abban állapodtak meg, hogy mindkét fél 16 órát kap érveinek bemutatására, napi legfeljebb 8 órában. Azaz a demokraták szerdán és csütörtökön, Trump ügyvédei pedig pénteken és szombaton kapnak szót. Később lesz alkalma a szenátoroknak kérdéseket is feltenni, és további eljárási szavazások is lehetnek.

A demokraták január 13-án szavazták meg a republikánus párti amerikai elnök felmentését célzó eljárás megindítását, amelyet tíz republikánus párti képviselő is támogatott a 222 demokrata párti honatya mellett.

Ezzel Donald Trump lett az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felmentési eljárás megindítására szavazott. 2019-ben a hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával indult ellene impeachment eljárás, akkor a szenátus felmentette.

Szakértők szerint szinte biztosra vehető a volt elnök újabb felmentése, ugyanis a szenátusban kétharmados többségnek, azaz legalább 17 republikánus politikusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését. Ugyanakkor egy január végi szenátusi szavazás - amelynek során arról voksoltak, hogy folytassák-e a Donald Trump volt elleni alkotmányos vádeljárást - is azt mutatta, hogy a republikánusok többsége ellenzi az eljárást. 50 felsőházi republikánus képviselőből 45-en arra szavaztak, hogy a felelősségre vonási eljárás alkotmányellenes.

Donald Trump ügyvédei hétfőn közleményükben alkotmányellenesek nevezték a volt elnök felelősségre vonási eljárását, és a tárgyalást "politikai színjátéknak" nyilvánították. "Ahelyett, hogy a ház elnöke és szövetségesei a nemzet gyógyulására összpontosítanának, vagy legalábbis a Capitoliumot megrohamozó törvénysértők büntetőeljárásával törődnének, megpróbálták saját politikai haszonszerzésük érdekében kihasználni a pillanatnyi káoszt" - fogalmaztak. Az ügyvédek a szenátust az ügy elutasítására szólították fel.

Amennyiben a volt elnököt elítélnék, elveszítheti a neki járó juttatásokat és a szenátus egy utólagos szavazást tarthatna arról, hogy Donald Trump soha többet ne indulhasson újra elnökválasztáson. Ellentétben a felelősségre vonási eljárással, ebben az esetben csak a szenátus egyszerű többségére lenne szükség.

Az Egyesült Államok kongresszusának szenátusa kedden este 56:44 arányban megszavazta, hogy Donald Trump korábbi elnök alkotmányos felelősségre vonása (impeachment) nem alkotmányellenes. A voksolást órákon át tartó vita előzte meg alkotmányos kérdésekről.

A szavazásra azért volt szükség, mert Trump ügyvédei azzal álltak elő, hogy hivatalban már nem lévő elnök ellen az alkotmány nem teszi lehetővé az impeachment-eljárást. A szenátusi tárgyalás így szerdán folytatódhat, pontosabban elkezdődik érdemi része a vád érveinek ismertetésével.

Trump ellen a demokrata képviselők lázadás szítása címén emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a Trump által elveszített novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni. Az incidensben öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is.

A tárgyalás várhatóan egy hétig tart. Mind a vád, mind a védelem 16 órát kap érvei ismertetésére, napi legfeljebb 8 órában. A demokraták szerdán és csütörtökön, Trump ügyvédei pénteken és szombaton kapnak szót. Később lesz alkalmuk a szenátoroknak kérdéseket is feltenni, és további eljárási szavazások is lehetnek.

Trump az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felmentési eljárás megindítására szavazott; 2019-ben hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával indult vele szemben impeachment-eljárás, akkor a szenátus felmentette.

Nagy valószínűséggel most is ez lesz az eljárás vége, ugyanis az elítéléshez a szenátusban kétharmados többség kell, márpedig a testületben 50:50 a republikánusok és a demokraták aránya. Így legalább 17 republikánusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését, márpedig a keddi szavazáson is csak hat voksolt a Trump elleni impeachment alkotmányossága mellett.

A hatok: Ben Asse (Nebraska), Bill Cassidy (Louisiana), Lisa Murkowski (Alaszka), Mitt Romney (Utah), Pat Toomey (Pennsylvania), Susan Collins (Maine). Ha Trumpot végül mégis elítélik, elveszítheti a neki járó juttatásokat, és a szenátus egy utólagos szavazást tarthat arról, hogy soha többet ne indulhasson újra elnökválasztáson. Ehhez már nem kell kétharmad, elég egyszerű szavazattöbbség.

Donald Trump korábbi amerikai elnök floridai klubjában nézte végig kedden a szenátusi vitát arról, hogy indulhat-e ellene alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) azt követően, hogy már nincs hivatalában, és dühös lett ügyvédeire, gyengének találta teljesítményüket.

Az AP hírügynökséggel egy névtelenségbe burkolódzó forrás közölte, hogy Trumpot nem hagyta közömbösen demokrata párti vádlóinak drámai videóösszeállítása, amely a Capitolium január 6-i ostromáról készült, saját védőinek szereplését viszont gyengének találta. Ráadásul egyik fő ügyvédje, Bruce Castor megtette azt, amit Trump még mindig nem: elismerte, hogy Joe Biden nyerte meg az elnökválasztást.

„Az amerikai nép kormányzatot váltott. Van annyira okos, hogy ha nem szereti a régit, akkor újat választ” – mondta Trump ügyvédje, és beszédében többször is hangoztatta, hogy Trump elveszítette a szavazást. Mindezt azért hangsúlyozhatta, hogy a korábbi elnököt ne lehessen alkotmányosan felelősségre vonni. Castor fő érve: az alkotmány szerint az impeachment során bűnösnek talált vádlottat el kell mozdítani hivatalából, márpedig Trumpot már elmozdították a szavazók – mondta.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés