
Mint azt már megírtuk, a múlt pénteken Háromszékre látogatott Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter, aki Kézdivásárhelyen a kézdi-orbaiszéki polgármesterekkel folytatott tanácskozást a Vigadó Művelődési Ház emeleti dísztermében.
2021. február 17., 00:162021. február 17., 00:16
A Vigadóban lezajlott közel két és fél órás tanácskozáson több téma terítékre került, ezek között volt a bölcsődeépítő program, ami az RMDSZ kezdeményezése, és valóban egy súlyos hiányt pótolna. Elég csak Kézdivásárhelyre gondolni, hiszen a céhes városban van ugyan – éppen felújítás alatt álló – intézmény, de az korántsem elég, hiszen az önkormányzat anyagi ráfordításával működő bölcsőde befogadó lélekszáma korlátozva van, négytucatnyi gyerekre terjed ki. Cseke Attila mindenekfölött a fiatal házasok életén akarna a programmal javítani, s az elképzelését Bokor Tibor polgármester is üdvözli, aki szerint legalább egy hatcsoportos új intézmény létesítésére pályáznának. „Készülünk minden tekintetben, hiszen figyelembe kell venni, hogy óriási segítséget nyújtana a fészekrakó fiataloknak, akik jelenleg azzal küszködnek, hogy a kisgyerekeket kire/hol hagyják. Éppen ma (kedden – szerk.) kértem meg munkatársaimat, hogy nézzük meg, hol lenne alkalmas parcella az építkezésre” – magyarázta az elöljáró. A kiadási rész átvállalása az állam által sem lenne utolsó gondolat, hiszen a kézdi bölcsődében sem kizárólag helyi gyerekek vannak, hanem a vidékről dolgozni beérkező szülők is ide hozzák „örököseiket”, viszont az intézmény fenntartása a helyi kasszát terheli – mondta neheztelés nélkül a polgármester, aki egy hatcsoportos új bölcsőde építésében gondolkodik.
Az RMDSZ-nek soha nem volt ennyire „tűzközelben” lévő minisztere, mint jelenleg Cseke Attila, így óhatatlanul felmerült az egyik legnagyobb, Kézdivásárhelyre tervezett beruházás finanszírozása is. „Annyi minisztertől kaptam már ígéretet támogatásra mióta polgármester vagyok, hogy felsorolni is időbe telne. Legutóbb a műjégpálya avatóünnepségén ígérte meg Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes – akkori fejlesztési miniszter – hogy igen, lesz Kézdivásárhelyen uszoda. Komolyan elbeszélgettünk Cseke miniszter úrral a témáról, én azt mondom, hogy most, vagy soha. Remélem, a mandátumom végéig megépülhet a létesítmény” – reménykedik az elöljáró, aki pozitívumnak tartja, hogy már február végén újabb egyeztetés lesz a városháza és a beruházás majdani kivitelezéséért felelős Nemzeti Beruházási Társasággal (CNI). Az összeg óriási, Kézdivásárhely kétévi költségvetéséről van szó, összehasonlításképpen: három, a városban lévő, európai szinten is ultramodernnek számító műjégpályát lehetne építeni a tervezett uszoda és élményfürdő költségeiből.
Kétségtelen, hogy óriási politikai lobbizásra van szükség, hogy uszoda épüljön a céhes városban, de az sem elhanyagolandó tény – amire Bokor Tibor is felhívta a tárcavezető figyelmét –, hogy megvalósulásával Kézdivásárhelyen nagy előrelépés történne, hiszen mondhatni nincs olyan település Romániában, ahol centralizáltan, egy helyen van klasszikus labdarúgópálya, műfüvespálya, sportcsarnok, műjégpálya és esetlegesen uszoda. Mindez alig pár perces séta távolságában.
A miniszter a megbeszélés végén Bokor Tibor polgármester, dr. Szilveszter Szabolcs alpolgármester és Tamás Sándor megyetanácselnök társaságában megtekintette a kézdivásárhelyi tervezett uszoda alapját, és a látottak alapján arról biztosította az elöljárókat, hogy mindent megtesz, amit tud, hogy az építkezés finanszírozásban részesüljön.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!