
Az idén nem nőnek a nyugdíjak, a közalkalmazottak nem kapnak vakációs utalványokat, és eltörlik azt a bérpótlékot is, amit a prefektusi hivatalok azon alkalmazottainak juttattak, akik részt vettek a COVID-19 járvány felszámolására irányuló tevékenységekben.
2021. február 16., 12:002021. február 16., 12:00
A tervezet értelmében a nyugdíjpont értéke a tavaly eszközölt emeléskor elért szinten, azaz 1442 lejen marad az idén, és legközelebb 2022. január elsején növelik úgy, hogy az infláció arányához hozzáadják az éves átlagbér-növekedés legtöbb 50 százalékát.
A prefektusi hivatal alkalmazottainak juttatott 30%-os bérpótlékot azért törlik el, mert az diszkriminatív jellegű volt, mutat rá a tervezet.
A tervezet előírja ugyanakkor, hogy a 26 év alatti egyetemisták 50%-os kedvezménnyel utazhatnak egész évben a tömegközlekedési eszközökön, a távolsági buszokon és a vasút belföldi járatain. Az árva vagy a gyerekotthonokban felnőtt diákok ingyen utazhatnak.
A rendelet javasolja, hogy jövő évre halasszák el a vasúti személyzet jogállásával foglalkozó törvény alkalmazását, amelyet idén tavasszal kellett volna hatályba helyezni.
A felsorolt intézkedések el nem fogadása 1%-kal növelné a 2021-es költségvetési deficitet - érvelnek a kezdeményezők.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!