
A feljegyzések alapján az uralkodó elhunytát környezete titokban tartotta, mivel az a Nyugat-Hszia elleni hadjárat döntő szakaszában történt. Utóbb számos legendás elbeszélés született utolsó napjaival kapcsolatban, egyes történetek alapján egy merénylet utáni vérveszteség, egy harci sérülés vagy egy baleset okozta halálát.
2021. február 07., 08:362021. február 07., 08:36
Dzsingisz kán, a Mongol Birodalom megalapítója minden idők egyik legismertebb történelmi személyisége. Ahogy élete, úgy 1227-ben bekövetkezett halála körül is rengeteg történet alakult ki. A feljegyzések alapján az uralkodó elhunytát környezete titokban tartotta, mivel az a Nyugat-Hszia elleni hadjárat döntő szakaszában történt. Utóbb számos legendás elbeszélés született utolsó napjaival kapcsolatban, egyes történetek alapján egy merénylet utáni vérveszteség, egy harci sérülés vagy egy baleset okozta halálát.
Egy közelmúltban megjelent tanulmány tudományos alapon adhat választ a rejtélyére – számol be a Live Science. A szakértők úgy vélik, hogy a különböző történetek jóval a vezér halála után alakultak ki. „A tágabb Kína királyainak és császárainak halála gyakran keveredik mítoszokkal” – mondta Francesco Galassi, az Adelaide-i Flinders Egyetem munkatársa. A kutató hozzátette, a kivételes emberekhez gyakran társítanak különleges véget, noha a háttérben feltételezhetően hétköznapi okok, például fertőzések állhattak. Dzsingisz kán hatalma teljében hunyt el, amikor szolgák és testőrök hada vigyázott rá, éppen ezért nem valószínű, hogy merénylet áldozata lett.
A csapat a Jüan története című munkára koncentrált, a forrás a Ming-dinasztia korából származik. A leírás alapján 1227. augusztus 18-25. között, az utolsó hadjárat során a nagykán nem érezte jól magát, belázasodott, majd nyolc nappal a betegség jelentkezése után meghalt. Egyes szakértők korábban úgy vélték, hogy tífusz fertőzte meg az uralkodót, Galassiék szerint viszont ennek ellentmond, hogy a betegség egyéb tipikus tünetei nem szerepelnek a forrásban.
A kutatók ezt követően azt mérték fel, hogy milyen fertőzések voltak jellemzőek a korszak mongol katonáira és ellenségeikre, illetve hogy az egyes kórokozók a fertőzést követően milyen hamar okozhattak tüneteket. A szakértők a nyomok alapján arra jutottak, hogy a bubópestis ölhette meg Dzsingisz kánt, érdemes azonban kiemelni, hogy az uralkodó maradványait sosem találták meg, így 100 százalékos bizonyossággal nem állapítható meg a halál oka.
(natgeo)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!