Kézdivásárhelyen is indulnak Lábbusz-járatok

Az új tanévtől Kézdivásárhely is csatlakozik a már több városban is nagy sikernek örvendő Lábbusz/Pedibus kezdeményezéshez, amelynek lényege, hogy a kisiskolás gyerekek minden reggel felnőtt kíséretében, gyalog indulnak az iskolába.

Bartha Zsófia

2025. szeptember 02., 09:522025. szeptember 02., 09:52

Egy lépés az egészségért együtt, biztonságban! jelszó alatt hirdetik meg Kézdivásárhelyen a Lábbusz/Pedibus kezdeményezést, melynek célja, hogy a gyerekeket a mozgás által egészséges életmódra ösztönözze, valamint arra bátorítsa, hogy reggelenként gyalogosan, közösen induljanak iskolába.

A programban részt vevő 0–4. osztályos kisdiákok előre meghatározott időpontokban és kijelölt gyűjtőpontokon találkoznak, ahonnan felnőtt kísérők segítségével sétálnak el a tanintézményekbe.

A kézdivásárhelyi önkormányzat által kezdeményezett közösségi programról hétfőn sajtótájékoztatón számolt be Szilveszter Szabolcs alpolgármester, Fejér-Domokos Melinda koordinátor, Kolbász-Kicsid Laura helyi tanácsos, illetve Nagy-Babos Edit, Mucsi Enikő és Rettegi Csenge önkéntesek.

A szintén jelenlevő Buslig Kincső, a sepsiszentgyörgyi Lábbusz program koordinátora elmondta, a Sepsiszentgyörgyön, 2021 tavaszán indított, országos szinten úttörő program olyannyira népszerű lett, hogy több város is átvette, így Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely és Nyárádszereda után

Kézdivásárhely a hetedik székelyföldi város, ahol beindítják a Lábbusz-járatokat.

A tájékoztatón elhangzott, a helyi önkormányzat azzal a felismeréssel vágott bele az ötlet megvalósításába, hogy egyre több tanulót fuvaroznak a szülei az iskolába, ami nemcsak negatívan befolyásolja a gyermekek önállóságát és fizikai állapotát, hanem közlekedési torlódások kialakulásához is vezet.

„Az első két hétben várjuk az önkéntes szülők jelentkezését, hogy első kézből tapasztalják meg a programot, mert tudjuk, hogy senki sem bízza rá szívesen a gyerekét egy idegenre. Ugyanígy szívesen vesszük, ha a tanítók csatlakoznak hozzánk a gördülékenyebb kezdés érdekében” – közölte Domokos-Fejér Melinda, hozzátéve, hogy

a Lábbusznak naponta legalább 14 felnőtt kísérőre van szüksége a körülbelül félórás időtartamra,
ezért arra kérik mindazokat, akik tehetik, hogy jelentkezzenek, hogy önkéntesként elkísérik a tanulókat az iskolákba.

A Lábbusszal közlekedő céhes városi gyerekeket különböző nyereményekkel ösztönzik a programban való részvételre, például könyvjelzőkkel, kulcstartókkal, ceruzatartókkal, tornazsákokkal vagy dobozos színesceruza-szettel, amelyeket a Lábbusz-matricák gyűjtésével szerezhetnek meg.

Az 5–8. osztályos diákok másodpilótaként csatlakozhatnak a járatokhoz, ők is gyűjthetnek matricákat a nyereményekért.

A Kézdi Lábbusz a tervek szerint szeptember 15-től kezdődően 8 útvonalon indul. Az útvonalakról, illetve egyéb tudnivalókról a KÉZDI Lábbusz/Pedibus Facebook-oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Fotó: Bartha Zsófia

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust