
Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészének Humor az irodalomban című önálló estje lesz február 13-án 16 órától a gidófalvi Erdős Gábor Művelődési Házban a Gidófalva Község Fejlődéséért Egyesület, 19 órától pedig a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében a Kónya Ádám Művelődési Ház szervezésében.
2021. február 12., 00:162021. február 12., 00:16
Az eseményen a LAB Életmentő Kupakok Egyesület adománygyűjtő urnákat helyez ki Kovács Eszter gyógyulásának hozzájárulásához.
Marosán Csaba Zilahon született, egyetemi tanulmányait 2009 és 2012 között végezte a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának színész szakán. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának 2012 óta a tagja. Marosán Csaba missziójának tekinti a magyar irodalom népszerűsítését, önálló estjein hirdeti az olvasás hasznát és örömét.
A Humor az irodalomban című estjében játékra invitálja a nézőket. Adott néhány szerző a magyar irodalomból, akiknek a humorosnak vélt szövegeit egy kosárba gyűjtötte össze, melyekből egy adott térben és időben sorra kihúzzák a nézőkkel együtt ezeket a szövegeket, azt remélve, hogy a rekeszizmok nem maradnak statikusak. Milyen volt Arany János humora? Mi köze Szilágyi Domokosnak a Piroska és a farkas meséhez? Kinek a poénjain kacagunk a Mézga család vagy a Dr. Bubó rajzfilmekben? Ezekre a kérdésekre kapnak választ az előadás során a résztvevők.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!