
A Sepsi–SIC csapatatából Ioana Ghizilă és Orbán Nicolett, míg a Kézdivásárhelyi SE-ből Lénárt Paula kapott behívót a román női kosárlabda-válogatottba, amely az idei utolsó két Európa-bajnoki selejtezőjére készül.
2021. január 20., 00:432021. január 20., 00:43
A frbaschet.ro tudósítása szerint a román válogatottat felkészítő Ayhan Avci tizenkét hazai játékost hívott meg a január 29-én kezdődő bukaresti összetartásra. A török szakember ezúttal is számít a négyszeres bajnok és ötszörös kupagyőztes Sepsi–SIC együttesétől Ioana Ghizilă, valamint Orbán Nicolett játékára, míg a Kézdivásárhelyi SE csapatából Lénárt Paula öltheti magára a címeres mezt.
A tervek szerint két bukaresti felkészülési nap után a kilencfősre szűkített román nemzeti csapat január 31-én utazik Törökországba, ahol csatlakoznak hozzuk a külföldön játszó játékosok. Ayhan Avci szövetségi kapitány öt tartalék játékost is kijelölt arra az esetre, ha valaki lesérülne, vagy éppen pozitív koronavírustesztet produkálna. Köztük ott van a zöld-fehérektől Kelemen Kincső, továbbá Kilin Tünde (Szatmárnémeti VSK), Alexandra Uiuiu (Kolozsvári U), Fodor Márta és Dora Ardelean (mindketten az Aradi FCC-től).
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!