Országos kampány részeként egy nagyszabású tájékoztatási, ellenőrzési akcióba fogott a háromszéki munkaügyi felügyelőség is: a Kovászna megyei ellenőrök az erdőkitermeléssel foglalkozó cégeket vették célkeresztbe.
2021. február 11., 00:162021. február 11., 00:16
Ördög Lajos, a megyei munkaügyi felügyelőség vezetője elmondta, csupán véletlen egybeesés, hogy Háromszéken már az év elején erdőkitermelés során történt halálos munkabalesetet vizsgálnak, ennek semmi köze az éppen zajló ellenőrzéssorozathoz, tájékoztatási kampányhoz.
– Fél évig tartó, országos tematikus kampányról van szó. Fakitermeléskor számos tragikus munkabaleset történik, ezzel is magyarázható a kezdeményezés. Annak ellenére, hogy Romániában a legutóbbi statisztika szerint a banki szektorban történik a legtöbb halálos baleset (utazások közbeni balesetek és a stressz miatt – szerk.) – fejtette ki.
Ördög rámutatott, a felügyelők elsőre a cégek székhelyeire mennek kontrollálni, sok esetben pedig csak az itteni speciális járgányok segítségével tudnak eljutni a havas erdőkben zajló munkálatok helyszínére.
– Az iratok mellett a munkások szerződéseit is ellenőrizzük, a helyszínen esetleges szabálytalanságok észlelésekor igyekszünk megoldásokat találni. Pár éve előfordult még, hogy egy-egy munkaadó nem biztosított védőfelszerelést, munkaruhát alkalmazottainak. Ez mostanra már kiküszöbölődött, legfennebb azt tapasztaljuk, hogy az alkalmazott megkapta ugyan, de nem használja, de ezt is a cég hibájaként könyveljük el. Rendszeresen, de a halálos munkabalesetek után is újra ki kell képezni az alkalmazottakat – összegzett.
Hangsúlyozta, Háromszéken – erdőkitermelésben – a legtöbb munkabaleset főképpen az első havazások után történik, hiszen bár ilyenkor is rutinosan dolgoznak az alkalmazottak, még nem alkalmazkodtak kellőképpen a csúszós terephez, a téli körülményekhez.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!