Eddig nem látott felvételeket mutattak be a Trump elleni impeachment-eljárás során

Eddig még nem látott videókat mutattak be bizonyítékként a demokraták a Donald Trump előző amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási (impeachment-) eljárás szerdai napján, amikor a vád érveinek ismertetésével folytatódott a tárgyalás.

Székely Hírmondó

2021. február 11., 10:232021. február 11., 10:23

A demokraták lázadás szítása miatt emeltek vádat a korábbi elnök ellen, a Capitolium január 6-ai megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét. Az incidensben öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is.

A Capitolium biztonsági kamerái által rögzített felvételeken az látszik, ahogy Mike Pence előző alelnök és családja menekültek a szenátus épületéből, miközben a felsőház tagjai egy folyosón gyűltek össze, és a rendbontók hangosan skandálták Nancy Pelosi demokrata párti házelnök nevét. A demokraták célja, hogy bebizonyítsák, Trump felbujtotta a híveit az ostromra, és ezért a szenátus elítélje.

Stacey Plaskett demokrata párti képviselő szerint például Trump szándékosan a Capitolium megtámadására buzdította támogatóit.

"Felbujtotta az erőszakos csőcseléket a Capitolium megrohamozására, amikor elfogytak az erőszakmentes eszközei a választások eredményének megfordítására" - jelentette ki. A Virgin-szigeteki képviselő közösségi médiás bejegyzések és videók segítségével igyekezett bizonyítani, hogy - amint fogalmazott - "a felkelők úgy vélték, a kötelességüket teljesítik. Teljesítették az elnök parancsát."

Eric Swalwell, az egyik úgynevezett impeachment-menedzser azt ecsetelte a szenátoroknak - ugyancsak eddig nem látott felvételek bemutatásával - hogy mennyire közel kerültek a veszélyhez.

"Azok, akik ezen a napon itt voltak, felidézhetik: a szenátus emeletének elhagyása után egy folyosón haladtak át, hogy biztonságba kerüljenek" - mondta a kaliforniai demokrata képviselő. Hozzátette: "Néhányan önök közül, úgy tudom, hallhatták őket, de a nyilvánosság nagy része nem tudja, milyen közel kerültek önökhöz ezek a zavargók. Csak 58 lépésnyire voltak."

David Cicilline Rhode Island-i képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábbi amerikai elnök semmit nem tett a támadás megakadályozása érdekében, ehelyett kizárólag arra koncentrált, hogy késleltesse Joe Biden választási győzelmének hitelesítését.

"Mindannyian tudjuk, hogy Trump elnöknek hatalmában állt megállítani ezeket a támadásokat. Megparancsolhatta volna nekik, hogy távozzanak, de nem tette" - fogalmazott a demokrata politikus.

Az eddig nem látott videók bemutatása után több republikánus szenátor is arról beszélt, hogy bár a felvételek meggyőzők voltak, nem gondolják, hogy az impeachment-menedzserek közvetlenül összefüggésbe hozták az erőszakot a korábbi elnökkel.

Ted Cruz szerint az előadás "erőteljes és érzelmekkel teli" volt, de mindez nem bizonyítja, hogy Trump súlyos bűncselekményeket vagy vétségeket követett el.

"Nagyon sok időt töltöttek a bűnözők által elkövetett szörnyű erőszakos cselekmények bemutatásával, de az elnök szóhasználata közel sem felel meg a felbujtás jogi normájának" - fogalmazott a texasi szenátor.

A szenátus vezetői korábban abban állapodtak meg, hogy az eljárás során a vád és a védelem is 16 órát kap érveinek bemutatására, napi legfeljebb 8 órában. Azaz a demokraták szerdán és csütörtökön, Trump ügyvédei pedig pénteken és szombaton kapnak szót. Később lesz alkalmuk a szenátoroknak kérdéseket is feltenni, és további eljárási szavazások is lehetnek.

Trump elítéléséhez a szenátusban kétharmados többség kell, azonban a testületben 50:50 a republikánusok és a demokraták aránya. Így legalább 17 republikánusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését, márpedig a keddi szavazáson is csupán hatan voksoltak az impeachment alkotmányossága mellett.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés