Ébresztőt kell fújni!

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Bedő Zoltán

2021. február 11., 00:132021. február 11., 00:13

Alávaló emberek a sötétség leple alatt bemocskolták a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékművét, ezzel újabb kísérletet téve a városban hamu alatt izzó román-magyar ellentét parazsának felszítására. Egyesek ugyanis még mindig a gyűlölet lángjainál szeretnék az avas szalonnájukat sütögetni. És hogy kétség ne essék, ezeket miféle szél lobbantotta fel újra, piros-sárga-kék festékkel mázolták le az obeliszket.

Aljasság ez a javából, még akkor is, ha a világhálón magukat jó románként hirdető senkik hazafias megnyilvánulásként tüntetik fel, mert szerintük bárhová felfesthető a trikolór az ország területén. Egy alávaló cselekedet, amelynek az elkövetésével nemcsak a magyar és ezen keresztül a világszabadság eszméjét gyalázták meg, hanem egy sírt és a benne nyugvók emlékét is.

Hiszen a Postaréten emelt szürke gránitoszlop alatt az ott 1852. március 10-én kivégzett Bágyi Török János, Martonosi Gálffi Mihály és Nagyváradi Horváth Károly földi maradványai nyugszanak a feltámadásra várva. De meggyalázták a román nemzeti színeket is, mert becstelen célok megvalósítására használták fel őket. Éppen ezért hatványozottan szomorú és ugyanakkor tragikus is, hogy a számbeli többség szellemi és politikai vezetői nem határolódtak el nyilvánosan és egyértelműen a történtektől.

Vajon kiknek áll érdekében az ilyen és hasonló hitvány tettek elkövetése? Miért bújtják fel és jutalmazzák meg az erre kaphatókat? Hol keresendők az őket mozgató sötét erők? Létbevágóan fontos kérdések ezek, mert addig nem lesz béke ezen a tájon, amíg megválaszolatlanul csüngenek a fejünk fölött. Az ilyen és hasonló sérelmek ugyanis mély nyomot hagynak és ellenszenvet szülnek az érintett közösség tagjaiban.

De ez is a cél, mert amíg mi, románok és magyarok egymást fojtogatjuk, ők kedvükre szívhatják a vérünk, ahogy eddig is tették. Ébresztőt kell fújni tehát és tudatosítani, hogy keserű sors vár ránk, ha együttes erővel véget nem vetünk ennek az áldatlan állapotnak. Ha nem simulnak ki az ökölbe szorított kezek, és nem fogadjuk el a másik békejobbját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés