
A háromszéki statisztikák szerint megyénkben az elmúlt években jelentősen csökkent a feketemunkások száma, ami részben a felgyorsult ellenőrzési folyamatoknak is köszönhető.
2021. február 12., 00:052021. február 12., 00:05
A munkaadók már nem reszkíroznak olyan mértékben, mint korábban, így ritkábban, de természetesen még mindig akadnak horogra törvényszegők. Részletekről, a tavalyi legnagyobb bírságról, idevágó trendekről érdeklődtünk.
Ördög Lajos, a Kovászna megyei munkaügyi felügyelőség vezetője kérdéseinkre elmondta, Háromszéken leginkább az építkezési telepeken kapnak el feketemunkásokat: ezt azért sem értik az illetékesek, mert elmondásuk szerint pont az építkezésben adómentesen jó béreket lehet adni, így nem éri meg rizikózni.
– A jelenséget sikerült visszaszorítani, a nagyobb építkezési vállalkozásoknál már jó ideje nem azonosítottunk feketemunkásokat. Leginkább a kisebb, magukat túlvállaló cégeknél fordul elő ilyesmi. Általában az a kifogás, hogy csak 1 napot jött „segíteni” a telepen törvénytelenül dolgozó személy. Tavaly ezen a téren egy 40 ezer lejes bírság képezte a legnagyobb büntetést, amit egyetlen cégre szabtunk ki. Az itt tett ellenőrzésünk során két feketemunkást is lebuktattunk, ezért kapta a büntetést. A munkásokat ezúttal nem bírságoltuk – magyarázta Ördög, rámutatva, hogy ilyen esetekben a törvénysértésen rajtakapott munkást is 400-600 lejre rúgó bírsággal sújthatják.
Ördög kifejtette, néha a tudatlanság, tájékozatlanság miatt is „előkerül” egy-egy feketemunkás.
– Jegyeztünk olyan incidenst is, amikor az alkalmazott nem olvasta el a munkaszerződésben leírtakat, így utólag derült ki, hogy hivatalosan fél normával volt alkalmazva, ám mindvégig napi 8 órát dolgozott. A munkaadója egész normára adott neki bért, ám az állam fele már jóval kevesebbet fizetett – avatott be a szakember.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!