Február 7–14. között hetedik alkalommal szerveznek Házasság Hetét Erdővidéken. A rendezvény jelmondata: „Ezerszer is igen!”
2021. február 05., 00:402021. február 05., 00:40
Az ökumenikus jellegű rendezvénysorozat erdővidéki keresztény egyházközségek és nőszövetségek, illetve civil szervezetek összefogásával valósul meg. A rendezvények közül nem maradhatnak el a tematikus hetet nyitó és záró istentiszteletek, ugyanakkor Köpecen vándorbölcsőt adnak át, házassági évfordulót ünneplőket köszöntenek Baróton és Bibarcfalván, filmvetítésre és tematikus beszélgetésre kerül sor a Boróka Nyugdíjasklubban. Baróton Házasság Útja készül, interaktív játékokban, tematikus előadáson vehetnek részt, és a szokásos, pároknak szóló biliárdversenyt is megszervezik.
A Házasság Útja rendezvénysorozat szervezői szeretettel biztatnak, hívnak és várnak baróti, erdővidéki párokat, házaspárokat, hogy február 8–14. között, a hét bármelyik napján, a nap bármelyik időszakában, kézen fogva járják végig az óbudaváriak példájára Baróton elkészített Házaspárok útját, amely 15 táblával ellátott megállóból áll. Ez a szűk órányi időt igénybe vevő séta tulajdonképpen egy kis közös elmélkedésen, beszélgetésen alapuló önismereti kirándulás, amelynek keretében a keresztúti stációk mintájára készült táblák a házaspárok életútjának állomásain vezetnek végig. A baróti római katolikus templom kapuja elől induló út, a város központját körbejárva, a református templom és a posta épülete mellett elhaladva, a posta mögötti játszóteret és a Millenniumi parkot érintve a Kisboldogasszony kápolnánál ér véget.
A Házaspárok Útja február 8-án, hétfőn 17 órától mutatják be a Diákdombon, ekkor ismertetik a stációknál való tennivalókat is, amelyet majd az útvonal bejárása követ. A sétáról visszatérve 18 órától a baróti római katolikus plébánia imatermében szentmisén vehetnek részt az érdeklődők, amelynek keretében a házaspárok megáldására is sor kerül.
További programok: vasárnap 13 órától a baróti unitárius templomban tartják a házasság heti nyitó istentiszteletet. Hétfőn 18 órától szentmise a családokért, házaspárok megáldása a római katolikus vallásteremben. Kedden 11 órától a Szerelmünk lapjai című filmet vetítik a Vállalkozói Központ gyűléstermében, házigazda Dénes Kinga pszichológus, a Diakónia Keresz-tyén Alapítvány munkatársa, szervező a Boróka Nyugdíjaskör. A filmvetítést beszélgetés követi.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!