Baróti Szabó Dávidra emlékezve

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Péter Sándor

2019. november 25., 00:042019. november 25., 00:04

Döntse el ki-ki magában: annak van-e igaza, aki azt hajtogatja, nem kell régiekkel foglalkozni, avagy azt kell elfogadnunk, hogy csak úgy ismerhetjük meg önmagunkat, tekinthetünk a jövő felé, ha nem feledjük azokat, akik rendkívüli felelősséggel, tudatosan törekedtek a szellemi élet megújítására, a magyarság erősítésére. Ezért van az, hogy bizony sokan, nagyon sokan vannak, akiknek lényegében semmit nem mond Baróti Szabó Dávid neve, vagy ha igen, akkor azért, mert hallottak a baróti középiskola nevéről.

Diákjaim körében minden tanévben amolyan kérdezz-felelek-szerű röpke felmérést szoktam végezni, s bizony legalább háromnegyede semmit nem tudott arról a jeles személyiségről, akiknek nevét felvette az az iskola, amelyben nyolc esztendőt járt. Persze, nem általánosíthatok, csupán az én volt diákjaimról beszélek. Egyébként örömmel fogadták, amikor feladatul kapták – házi feladatként! –, hogy kisebb dolgozatot írjanak az illető névadóról. Elmondhatom, senki – a szülők sem! –utasították vissza.

Bizonyára Baróton ne így fest a helyzet, hiszen nem csupán az idei kerekévfordulós – kétszáz éve hunyt el november 22-én – alkalom miatt emlékeznek az erdővidéki városban, annak középiskolájában, hanem rendszeresen felidézik a nagy triász (Kassán együtt szerkesztette Batsányi Jánossal és Kazinczy Ferenccel az első magyar irodalmi folyóiratot, az Erdélyi Museumot) jeles tagjának munkásságát, aki 1739. április 10-én Baróton született, s szülőhelyétől messzire járt iskolába, egyetemre, messzi tájakon gyümölcsöztette tudását és tehetségét. Virt városával, ahol örök álmát alussza, igen szoros kapcsolatot ápolnak, s a testvérvárosi kötődés alapja kétségtelenül a jezsuita papköltő, nyelvújító, tanár, szerkesztő személyisége.

Baróti tisztelői dicséretére váljék, hogy mindjárt a rendszerváltás után, mielőtt felébredtek volna az ilyen kezdeményezések fékezői, megalapították a nagy költő nevét viselő egyesületet és alapítványt, s gondoskodnak arról is, hogy ne csak az iskola diákjai, de egész Erdővidék is büszke legyen a magyar költészet megújításában jeleskedő nagy szülöttjükre.