A múlt század hatvanas éveiben Kézdivásárhely művelődési életétében igen fontosnak számító táncegyüttes, magának a néptánc-mozgalomnak az egyik meghatározó szereplője Bányász István volt. A Mihálycsa Szilveszter köré csoportosuló ifjú sereg azt a színfoltot erősítette, amely már korábban elismerést szerzett, Már Dénes tanár úr és mások azért már kitaposták az ösvényt, amelyet aztán szélesre bővítve jártak be a fent említett nemzedék táncos lábú, zenész kedvű szereplői.
Ne lepődjék meg senki, hogy erős embereknek nevezem azokat, akik egy évtizednél is hosszabb ideig álltak a kézdivásárhelyi Vigadó táncegyüttese, kórusa, zenekara, színjátszói és egyéb művelődési szakköre, eseménye mögött. Ők voltak előkészítői és fenntartói annak az állapotnak, amelybe beleszülethetett az országos hírű népi együttes és más jellegű csapatok serege.
Váncsa Sándor, akinek kiállított fényképei bárkit meggyőznek jóakaratáról, kinyilvánította megingathatatlanságát a környezetvédelem érdekében. E szavakat nemcsak elmondta, de meg is erősítette azzal a kiállítással, amely november végén nyílt meg a megyeszékhelyi Kónya Ádám Művelődési Házban.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Egy biztos: még nem csalódott senki, legalábbis én erről nem tudok, ha valaki örömét látva maga is örvendezik. Tényleg, származhat-e hátránya valakinek abból, hogy felfedezi a környezetében lévők valami felett érzett örömét, elégtételét?
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Immár nem csupán pedagóguskörökben, de szélesebb térben is rangja és megbecsültsége van az Apáczai-díjnak. Már maga a név is sokatmondó, hisz az apácai születésű Csere János az erdélyi magyar pedagógia, neveléstan koronázatlan királya, s ha túlzásnak is tűnhet ez a pódiumra-emelés, nyugodtan hirdetjük, hogy nálunk felé nagyobb horderejű pedagógus, nevelésügyi szakértő kevés született és ügyködött.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A szót interjúalanyom használta abban az önvallomásban, amelyben a valamikori, kézdivásárhelyi táncos aranykorra emlékezik. Volt táncos társaival együtt bizonygatják írásban és szóban, hogy az a pár esztendő, egyesek számára közel tíz, másoknak csupán néhány, olyan gyorsan elrepült, visszagondolni pedig azért kellemes, mert ilyenkor elevenednek meg azok a felejthetetlen napok, délutánok, amikor a fellegekben jártak, mert a tánc volt a mindenük, vigaszuk, ha bánatuk volt, támaszuk, ha botlottak, lelki meg
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Az én színházam. A Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház első 30 évének képes története című hiánypótló munka után a szerző, Dancs Árpád újabb kötettel jelentkezett. Az én színházam 2. A Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház képes története 1978–1989 között című kötetet október 19-én, szerdán 18 órától mutatják be a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében.