Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. február 12., 00:192021. február 12., 00:19
Nyugalom, nyilván csak a pozsonyi csata körül kialakult polémia eszmei síkján került sor a két politikus találkozójára. A dolog úgy kezdődött, hogy a magyar kormány támogatásával egy olyan ismeretterjesztő, animációs filmecske született meg, amely a történelmi eseménnyel kapcsolatos adatokat és tényeket meglehetősen kreatívan kezelte. Többek között és példának okáért egyáltalán így kerülhetett Árpád vezér a posoniumi csatamezőre.
A múlt értelmezése fölött őrködő történész-szakma pedig felháborodva a történelemhamisításon, jogos felindultságában meg- és beidézte Ceaușescu szellemét is a pozsonyi küzdőtérre.
Mondván, a csatáról készült filmecske feltűnő rokonságot mutat a román diktatúra történelemhamisító emlékezetpolitikájának végtermékeivel. Azok hamis múltat és nemzettudatot fabrikáló és propagáló történelemszemléletével. Mondják, a módszer ugyanaz: mellőzik a tudományos, rendelkezésre álló adatokat és tényeket, helyette teret engednek a fantáziának, vagyis végeredményét tekintve politikai mítoszgyártást művelnek. Nem a történelmet, a történelmi valóságot, hanem egy új történetet mesélnek el, ami nem a tudomány által kitűzött célt, a múlt megismerését szolgálja (hogy tanuljunk belőle), hanem a jelenkor politikájának legitimációs igényeit szolgálja ki. S ami pedig Homérosz vagy Anonymus idejében még rendben volt, az a történelemtudomány óta még a Natgeo-n sem, max. Ceaușescu „aranykorszakában” elfogadható.
Nehéz nem egyetérteni az animáció történelmi tényszerűtlenségét felróvókkal. De oka inkább amatőrizmus, mintsem az, hogy valamilyen kurzust adjon, aktuálpolitikai célt, neadjisten „rezsimet”, személyi kultuszt szolgáljon, sutba vetve a magyar történettudomány felügyeletét, tekintélyét és szakmai autoritását a nemzeti múlt értelmezése felett. A sorozat (mert az lesz) elkövetkező részei remélhetőleg tisztázzák a szerzők szándékát.
Zárójel. Miért a témaválasztás? Először is nomen est omen, másrészt, míg a történészek a múlt, addig a politikatudományok művelői a jelenkor krónikásai. Igaz, történésznek lenni előnyösebb, hiszen kevesebb kockázattal jár az értelmezés, ha az elemzés tárgya nem jelenbéli.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!