A WHO szakértői bizottsága 65 év felettieknek is ajánlja az AstraZeneca vakcináját

Az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett koronavírus elleni védőoltás előnyei lényegesebbek, mint bármilyen kockázat, és ajánlható széleskörű felhasználásra, így a 65 év felettiek immunizálására is.

Székely Hírmondó

2021. február 12., 15:182021. február 12., 15:18

Az Immunizációs Stratégiai Szakértői Tanácsadói Csoport (SAGE) közölte, hogy a vakcinát két adagban kell alkalmazni, 8-12 hét különbséggel az első és a második oltás között.

A SAGE azt is közölte, hogy bár kérdések merültek fel a vakcinának a vírus dél-afrikai változatával szembeni hatékonyságával kapcsolatban, „nincs ok arra, hogy ne javasolnák a használatát”.

„A 65 év felettieket is be kellene a vakcinával oltani” – jelentette ki sajtótájékoztatóján Alejandro Cravioto, a szakértői csoport elnöke.

A Dél-afrikai Köztársaságban a héten leállították az AstraZenecával tervezett oltási kampányt, miután egy szűk körben elvégzett tanulmány adatai szerint a vakcina csak korlátozottan véd a SARS-CoV-2 nevű vírus Dél-Afrikában azonosított, ott domináns 501Y.V2 elnevezésű változata okozta betegség enyhébb formái ellen.

Az AstraZeneca/Oxford védőoltását, amelyet elsőként Nagy-Britannia alkalmazott először tömegesen a saját lakossága beoltására, már több európai uniós tagállam is engedélyezte.

Egyes kormányok viszont úgy döntöttek, hogy csak a 65 – sőt egyesek 55 – év alattiak számára engedélyezik, miután nincsenek adatok a hatékonyságára vonatkozólag a legidősebb korosztály körében.

Ajánlásaiban a szakértő csoport rámutatott, hogy „a dél-afrikai tanulmányt a vakcina hatékonyságának a felmérésére végezték el a betegség minden formájával kapcsolatosan, de a kisszámú minta nem tette lehetővé, hogy felmérjék a vakcina hatékonyságát a Covid-19-betegség súlyos formái ellen”.

„Ezt figyelembe véve a WHO jelenleg ajánlja az AZD1222 nevű védőoltás alkalmazását még akkor is, ha vírusmutánsok vannak jelen egy országban” – áll a bizottság közleményében.

A WHO előzetes ajánlásaiban felhívta a figyelmet arra, hogy koordinálni kell a vírusvariások fejlődését és hatásukat a vakcina hatékonyságára.

„A WHO továbbra is megfigyeli a helyzetet és amint új adatok állnak a rendelkezésre, ezeknek megfelelően frissíti az ajánlásait”.

A jelenleg ismert 70 százalékos hatékonyságával az AstraZeneca/Oxford védőoltása alatta marad a Pfizer/BioNTech és a Moderna több mint 90 százalékos hatékonyságú vakcinájának – emlékeztetett az AFP francia hírügynökség.

Az AstraZeneca/Oxford védőoltása viszont hagyományosabb technikán alapul, ami révén olcsóbb, és könnyebb tárolni: elegendő hűtőszekrényben tartani, és nem nagyon alacsony hőmérsékleten, ami jobban kedvez a tömeges oltási kampányoknak.

„Ez egyike azoknak a vakcináknak, amelyeket közönséges hűtőszekrényekben is lehet tárolni, tehát nagyon hasznos lesz” – hangsúlyozta Szumija Szvaminathan, a WHO tudományos főmunkatársa.

Az AstraZenecának az Európai Unió részére szánt szállítmányaiknak késlekedése okául megnevezett belgiumi gyár szerdán közölte, hogy legyártotta az összes adagot, amelyre a brit-svéd gyógyszergyárral szerződött.

„Valamennyi, AstraZenecával szembeni szerződéses kötelezettségünket teljesítettük” – jelentette ki Cedric Volanti, a Thermo Fisher EU-ért felelős alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján, amikor megkérdezték, hogy milyen esetleges problémái vannak a gyárnak.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés