A mentés tragédiája

Konfirmáló gyerekek szokták a festmény fényképmásolatát megkapni sikeres hittételük elismeréseképp, s legtöbb helyen ez a jel – mi más lehetne? – ott áll, található a családi díszhelyen, a fontos ereklyék, a család féltve őrzött kincsei között. Még így, egyszerű fényképpé alakítva is megrázó élmény szembenézni a másnap kivégzett Jézussal, s találgatni, megjegyezni, melyikük is lett árulóvá, ki az, aki segítette Isten Fiának keresztre feszítését.

Amikor Milánóban, a központtól mintegy fél kilométerre lévő Santa Maria delle Grazie-kolostor (képünk) étkezdéjében „élőben” láthattuk a híres freskót, nem sejthettük, hogy ennek a rendkívüli alkotásnak is meg lehetnek az órái számlálva. Azt tudtuk, hogy a második világháború vége felé, 1943 augusztusában az épületet bombatámadás érte, sok minden megsemmisült benne, hiszen más művészeknek, de Leonardo da Vincinek is több munkája megrongálódott, ám ez az északi fal aránylag épen maradt a falfestménnyel együtt.

Az Il Cenacolo, Az utolsó vacsora 1498-ban készült el, s lett az olasz reneszánsz meghatározó képviselője. Egy dolgot talán még a művész sem mért fel: hogy évszázadok múlva is hirdetni fogja alkotása a szellemi és valós világ egybefonódásának szakrális motívumait, de az idő vasfogának ellenállni nem tud. A falfestmény rossz állapotát sok minden okozta, leginkább a nedvesség, de talán az anyag is, amelyet a mester használt létrehozásakor. Szerencsére akadt egy – talán flandriai – festő, aki Leonardo művét falikárpitra rajzolta, amikor a mester éppen nem volt Milánóban. Ez az 500 éves kárpit méltó, hogy időnként képviselje a nagy, az eredeti csodát, amelynek méretei is impozánsak: hosszúsága 8,8 méter, szélessége 4,6 méter. Érthető, hogy amióta megvan, azóta áll a csodára éhes érdeklődők, látogatók véleményének kereszttüzében. Vannak, akiket egy-egy motívum megdöbbent, másokat pedig ámulatba ejt például a festményen megjelenő személyek arcának kidolgozottsága, sokszínűsége, kifejező ereje.

Minket, magyarokat közelebbről is érdekelhet a festményen megteremtett világ. Több vonatkozásban is köthető hozzá történelmünk néhány pillanata, hőse. Igaz, ezek a mozzanatok is elhalványulóban jelentkeznek, s az egyszerű néző talán fel sem figyel ezekre, magam is utóbb olvastam, hogy a teremben a körbefutó gyöngyfüzérek, szentképek között felfedezhető IV. Béla lánya, Szent Margit, s a Sforza–Visconti család címerein korábban láthatók voltak az Árpád-sávos címerek, a herceg ugyanis II. András leszármazottja volt.

Sajnos, a mentés tragédiája most, ebben az esetben is utolér: lehet, hogy nemsokára éppen a magyar vonatkozású motívumok is eltűnnek, mint egyébként annyi minden e hatalmas festményről?