Mind lehet stratégia, ha nincs anyaországi támogatás

– válaszolta a moderátor alcímben feltett kérdésére Diószegi László, a Sepsi OSK elsőosztályú, jövő héten Románia-kupadöntőt játszó labdarúgóklub elnöke.

Mocsai Tamás, a Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezetője tömören ezt válaszolta: „fenntartani a tehetségáramlást a rendszerünkbe, szakmai szinten pedig együttműködni a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetemmel, hogy az ott végző hallgatók később minket válasszanak.”

Folytatásként jelezte, szervezeti szempontból az a céljuk, hogy mind a nyolc alközpontjuk olyan erős legyen, hogy megálljon a saját lábán, tehát önfenntartó legyen, „mi pedig csak a magasabb szakmai szinten kelljen segítsük őket. Infrastruktúránkat már a kezdetekben úgy alakítottuk ki, hogy tudjunk bevételeket hozni, gondolok itt az orvosi és metodika központunkra, ahol a sportlaborunkban nemcsak jégkoronghozókat fogadunk, hanem más sportágakból is. Ráadásul szerződést kötöttünk a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztárral, hogy külsős betegeket is tudjunk kezelni; tudomásom szerint több mint negyvenezer fizioterápiás kezelésen vagyunk túl 2018 óta.

– adott képet múltól, jelenről és jövőről Nagy Attila.

„Női kosárlabdában a nyolcadik bajnoki címet hoztuk el Sepsiszentgyörgyre idén, a kézilabdában néhány gyerekcsapatunk ugyancsak topon van. A célkitűzésünk a következő években az ifjúsági nevelésre fog koncentrálódni; már így is hét ifjúsági kosárcsapatunk van a különböző országos bajnokságokban, három pedig a kézilabdában.

– ezt már Rusz István, a Sepsi SIC elsőosztályú női kosárlabdacsapat menedzsere mondta.

A koronavírus-világjárvány alatt katasztrófa-forgatókönyvet készítettünk, és arra a következtetésre jutottunk: csak úgy tudnánk túlélni, ha levágnánk a történet nemzetpolitikai részét. Kiderült, hogy annyi jövedelmet tudunk generálni, hogy abból valahogy létezni tudjunk. Az öt éven belüli célok kapcsán: évente legalább egy piacképes fiatalt tudjunk kinevelni bármelyik elsőosztályú bajnokságba, utánpótlásban pedig legyünk ott az elsők között. Ezt az elmúlt hat évben folyamatosan elértük – idén is játszunk Románia-kupadöntőt –, és ha öt év múlva is itt tartunk, akkor rendben leszünk.

– fejtette ki Szondy Zoltán.

Sportszponzorációt hogyan hozzátok be a szervezetek életébe?

Kosaras Renáta – véletlenül vagy sem, de – ráérzett arra a témakörre, ami hasznos vitát váltott ki az előadók és a résztvevők egy része között. A téma: sportszponzoráció.

Szondy szerint Romániában a sporttámogatási rendszer olyan, hogy egy magánvállalkozónak nem nagyon éri meg támogatni a sportot.

– fejtette ki a klubelnök.

Kijelentésére azonnal reagált egy hallgató, aki szerint Magyarországhoz képest Romániában attól más a sporttámogatás, hogy „nálunk a vállalkozó a saját profitadójából húsz százalékot fizethet szponzorálás formájában, ráadásul nemcsak sportutánpótlásra, ahogy történik a magyarországi tao-támogatással (tao: társasági adókedvezmény), hanem a sport mellett kultúrára, civil szervezeteknek vagy az egyháznak is adhatja profitadója húsz százalékát”. Erre reagálva Szondy jelezte: a különbség a két ország között ilyen téren éppen az, hogy

Szondy szerint egy másik gond Romániában, amivel a fociban szembesülnek, hogy Székelyföldön nincs sok olyan nagyvállalkozó, aki úgy dönt, hogy a sportba nagyobb összeget befektet, „ezért küszködünk rengeteg önkormányzattal napi szinten, hogy ezt a fajta hiányt próbáljuk pótolni”.

Ennek kapcsán egy újabb hozzászóló szerint „mi sportvezetők tettük olyanná, hogy a vállalkozó alamizsnaként tekintsen a sporttámogatásra. Székelyföldön évi 5-7 millió euróra tehető az az összeg, amit a vállalkozók nemtörődömségből, lustaságból profitadó formájában befizetnek az államkasszába, ebből pedig vajmi keveset kapnak vissza a sportegyesületek.

Az önfenntartás kapcsán Rusz István a következőképpen fogalmazott, mintegy alátámasztva Szondy borúlátását: „Nem vagyunk önfenntartók, hiszen a sepsiszentgyörgyi önkormányzat hathatós segítséget nyújt, a szponzorációs törvénnyel kapcsolatban tényleg fontos, hogy Romániában nemcsak a sportra lehet támogatást adni, ezért is oszlik szét a felajánlható összeg.

– osztotta meg Rusz.

A témát ki kell beszélni – ez volt az érzésünk, ugyanis a kerekasztal-beszélgetésen a hallgatóság részéről további érdekes meglátások érkeztek.

– hangzott el a hallgatóság részéről.

Szondy erre válaszul a következőképpen fogalmazott: „én sosem voltam híres a hurráoptimizmusomról. Az tény, hogy nagyon jó helyzetben vagyunk, hiszen az infrastruktúránkat – mind a hokiban, mind pedig a fociban – ingyen kaptuk a magyar államtól, de ha Ön azt látja, hogy a profi székely klubokat a helyi közösség és a gazdasági élet fenn tudja tartani és fejleszteni is tudja, akkor legyen igaza, én is ezt szeretném, de maradjunk annyiban, hogy ezt még nem látom”.

További hátrányok

Nagy Attila szerint beszélni kell arról a hátrányról is, hogy

„Amíg szövetségi szinten nem érjük el, hogy a fontosabb mérkőzéseket közvetítsék, addig nincs amit felajánlj a támogatónak. A láthatóságunkon valóban dolgoznunk kell – ebben pedig a Magyar Sport Üzleti Szövetség segítségét kérjük” – ezzel a kéréssel fordult Nagy Attila Kosaras Renátához, aki lelkesen bólogatva fogadta el a felkérést.

Diószegi is hozzászólt ehhez a témához. „Szondynak igazat adok, Romániában ugyanis nincs egyetlen olyan profi focicsapat sem, amely önmaga el tudná tartani a klubot hosszú időn keresztül. Ebben mi vagyunk a hibásak, mert valóban nem teszünk meg mindent azért, hogy bevonjuk a támogatókat. Kettős minőségemben – vállalkozóként és sportvezetőként – mondom mindezt:

– tette hozzá.

Micsoda? Bortúra középiskolásoknak?

Amikor már mindenki úgy érezte, hogy kibeszélte a témát, az FK elnöke – zárásként – a probléma egy szélesebb társadalmi vetületére tapintott rá. „Romániában azzal is gond van, hogy a társadalom és az oktatás elbillent egy olyan irányba, ami nem segíti a sportolást. Nekem nagyon nehéz az akadémián délután három órától reggel hétig rendet és fegyelmet tartani, ha 7.30 és 15 óra között – tisztelet a kivételnek – elég kaotikus körülmények közé kerül a gyermek.

– osztotta meg a közoktatással kapcsolatos lesújtó tapasztalatait a hallgatósággal Szondy.