Gyengébb teljesítménnyel is nyert a HSC

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Győzelmet aratott a HSC Csíkszereda a román felnőtt jégkorongbajnokság elődöntőjének második mérkőzésén. A csíkiak ugyan 6–3-ra nyertek, de tíz perccel a vége előtt még 3–3-ra álltak a galaciakkal szemben.

Dobos László

2012. március 10., 21:402012. március 10., 21:40

2012. március 13., 08:302012. március 13., 08:30

Az elődöntő első felvonásán a HSC 13–2-re nyert, így az a kevés néző, aki szombaton este kilátogatott a Vákár Lajos Műjégpályára, újra sima csíki győzelemben reménykedett. Jól is indult a találkozó, hiszen az első percben Bíró Ottó révén vezetéshez jutott a HSC, a Dunărea viszont két súlyos csíki védekezési hibát kihasználva, a 7. percben 2–1-re fordított, majd a 10. percben Novák 2–2-re kiegyenlített. Hosszú, gól nélküli percek következtek, a második játékrész derekán aztán Becze Tihamér vezetéshez juttatta a hazai együttest (3–2), de a harmadik játékrész elején a Tankó–Elekes–Baron trió kettős emberelőnyben legyőzte Kozuchot, és a játék képe, illetve a kapura lövések alapján meglepőnek mondható 3–3-at mutatott az eredményjelző. Az utolsó tíz percben a csíkiak szerencséjére már nem tudta folytatni bravúros parádéit a galaci kapus, a veterán Radu Viorel, így a HSC még három gólt lőtt. Helyenként jól játszott a HSC Csíkszereda, viszont a gólhelyzetek kihasználásában messze elmaradtak az idény elején mutatott formájuktól. Elődöntő, második mérkőzés:

HSC Csíkszereda – Dunărea Galaţi 6–3 (2–2, 1–0, 3–1). Gólszerzők: Biró Ottó, Novák, Becze, Nagy, Petres és Virág, illetve Baron 2 és Ruzicka. Büntetőpercek: 10–46 (ebből a galaci Ruzickának 10+20 perc fegyelmi büntetés). Játékvezetők: Lascăr Valentin és Iliescu Marius, illetve Rédai Botond és Keresztes Levente. Összesítésben 2:0 a HSC javára, a harmadik találkozót hétfőn, március 12-én 17 órától szintén Csíkszeredában rendezik. Erre a mérkőzésre ingyenes lesz a belépő. A sorozat az egyik fél harmadik sikeréig tart.

A másik ágon a Brassói Fenesetela\'68 Corona és a Bukaresti Steaua harcol a döntőbe jutásért. Az első meccset a brassóiak nyerték 8–5-re. A három nyert mérkőzésig tartó párharc második felvonására vasárnap, március 11-én este 7 órától, Bukarestben kerül sor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei