Uniós játék vidékkel

Visszás helyzetbe kényszerült a csíkszentkirályi önkormányzat, hiszen ötmillió lej áll rendelkezésükre, hogy leaszfaltoztassanak öt kilométernyi mezei utat, miközben jóval nagyobb szükség lenne a település utcáinak rendbehozatalára – amire viszont nincs pénz. Megdöbbentő a történetben az is, hogy az uniós pályázat révén csak a település külterületein lévő útszakaszok aszfaltozhatók, a belterületeken lévők viszont nem.

Mert ami Brüsszelben esetleg magától értetődő – hogy a települések rendelkeznek megfelelően kialakított infrastruktúrával –, Romániában még mindig nagy hiányosság. Így hát a munkálatok befejezte után a település belterületén továbbra is a régi úton rázkódhatnak a traktorok, szekerek, de a falu két kijáratától már öt méter széles úttesten száguldhatnak.

Az elkezdett mezeiút-aszfaltozás nemcsak a helyi mezőgazdálkodók dolgát könnyítheti meg – egyszerűbben közelíthetik meg területeiket –, hanem az európai utat is mentesítené a mezőgazdasági gépek forgalmától. Sőt, a későbbiekben az említett útszakasz további bővítésével a teherfogalomtól is mentesíthetnék a község lakott területeit. Amíg egy esőzés után egy-egy sárosabb utcából nem lehet kijönni cserecipő nélkül, addig nem csoda, ha az emberek gyomra nem akarja megemészteni ezt a fura „fényűzést”. És nem biztos, hogy észérvként elég számukra, hogy az unió által szabott követelmények a csíkszékieknek sem elég testre szabottak, vagy hogy a helyismeret hiánya jól felépítettnek nem nevezhető végeredményekhez vezet. Az sem biztos, hogy meggyőző erővel hat az a tény, hogy bár az egyik munkálatra nincs lehetőség, másokat azért eszközölnie kell az önkormányzatnak.